Nem sikerült frissíteni a gépelési beállításokat. Töltsd be újra az oldalt, és próbáld újra.
Gépelési gyakorlat: "Feltalálók, felfedezők, nagy emberek" Wilhelm Ostwald
A pontosság számításának szabályai megváltoztak. Ez a gyakorlat elölről kezdődik.
A befejezett munkamenet mentését nem sikerült megerősíteni. Próbáld meg újra menteni a szöveg újbóli begépelése nélkül.
Gépelési gyakorlat: "Feltalálók, felfedezők, nagy emberek" Wilhelm Ostwald
Gyermekkorában annyit betegeskedett, hogy majdnem mindig a szobához és gyakran ágyhoz volt kötve; csendes fiúnak mondják: állandóan képeskönyvekkel és építőkövekkel foglalkozott. Az utóbbiakból annyi empirikus geometriát sajátított el, hogy később az iskolában az alapelvek körül már teljes tájékozottsága volt. Rendszeres testápolás, torna és turisztika révén, amikre apja sokat adott, egészsége is megjavult, úgy hogy kilenc éves korában beléphetett a potsdami gimnáziumba, amelyet rendkívül gyorsan végzett el. Hogy mi iránt érdeklődött leginkább, arra a hetvenedik születésnapján rendezett ünnepélyen igen figyelemreméltó beszédében tekintett vissza. Legcélszerűbb lesz, ha a vonatkozó részeket szó szerint közlöm:
"Hétéves koromig gyenge fiú voltam, a szobához, sőt igen gyakran az ágyhoz kötve, pedig alig bírtam a szórakozás és a munka vágyával. Szüleim sokat foglalkoztak velem; képeskönyvek és főleg építőkövek közt éltem mellettük. Korán kezdtem olvasgatni s így természetesen új élvezeteket ismertem meg. Szellemi képességeim fogyatékossága viszont abban nyilvánult, hogy rossz emlékezőtehetségem volt egymással szorosan össze nem függő tárgyak tekintetében. Jól emlékszem, hogy a jobboldalt a baltól alig tudtam megkülönböztetni, később az iskolában nehezebbül esett a magánhangzókat, a rendhagyó igéket, a sajátságos mondatfordulatokat elsajátítanom, mint a többi diáknak. Különösen az akkori történelemtanítással nem tudtam sehogy sem megbarátkozni; prózai részeket könyv nélkül mindig csak nagy szenvedések árán tanultam meg. E fogyatékosságom természetesen folyton érezhetőbbé vált és aggkoromra egészen leigázott.
"De ha már volt mire támaszkodnom, (bár csak például a versmértékre és a versrímre) a könyv nélküli tanulás és a megrögzítés sokkal könnyebben ment; nagy költők verseit igen sokáig megőriztem az emlékezetemben, de másodrendű írók közepes alkotásait alig. Azt hiszem, hogy a magyarázat a gondolatok természetes ritmusában található, ami a jó versek sajátossága; ebben a körülményben az esztétikai szépség lényegbeli forrását látom.
"A felsőbb gimnáziumi osztályokban az Odyssea néhány énekét, meglehetős sok horacziusi odát és egy csomó német verset tudtam szavalni. Abban a helyzetben voltam tehát, mint írástudatlan őseink, akik törvényeiket és történelmüket versekbe foglalták, hogy emlékezetükben megmaradjon. Ami könnyen esik, szívesen tesszük meg; én is előbb a költészetet imádtam. Ezt a hajlandóságomat atyám szitotta, pedig különben kötelességtudó, de rajongó ember volt; végtelenül szerette a költészetet, különösen a német irodalom nagyjait. A felső gimnáziumi osztályokban a német irodalmat adta elő és Homéroszt olvasta velünk; felváltva prózai német feladatokat és verstani gyakorlatokat kellett csinálnunk. És ha a legtöbben közülünk rossz költők is lettek, mégis az elképzelhető legalkalmasabb stílusfejlesztő rendszer volt az övé.
"A legtökéletesebb emlékezetbeli segédeszköz azonban a jelenségek törvényének ismerete, amit legelőször a geometriában tanultam meg. Gyermekjátékaimból, az építőkövek révén, közvetlen szemlélet útján kipróbáltam a térbeli arányok egymáshoz való viszonyát. Minden gondolkodás nélkül tudtam, hogy szabályos alakú testeket miképpen lehetne egymásra rakni és miképpen illenének össze, ha így vagy amúgy fordítanám őket. Midőn geometriát kezdtem tanulni, tanáraim nagy meglepetésére, minden ténymegállapítással, amellyel itt kellett volna megismerkednem, már tisztában voltam. Amennyire vissza tudok emlékezni, ez a tulajdonságom a potsdami népiskolában is feltűnt, amelybe 8 éves koromig jártam. Ellenben új volt előttem a szigorú tudományos módszer, amelynek segélyével azután a többi nehézségeket is legyőztem.
"A geometriának egy hiánya van: csak elvont térbeli formákkal foglalkozik, pedig nekem a teljes valóság szerzett különös örömöket. Mikor már nagyobb és erősebb lettem, atyámmal vagy iskolatársaimmal sokat járkáltam Potsdam szép környékén és lelkem mélyéből megszerettem a természetet. A fizika elemei azután - amelyekkel a gimnáziumban találkoztam - jobban érdekeltek geometriai és algebrai tanulmányaimnál. Bőséges és sokféle anyag kínálkozott: a természet teljes gazdagsága, amely elméleti törvények alá sorakoztatható. Tényleg ez a megismerés ragadott el: a látszólag idegen természetnek az emberi szellem által való leigázása, amelyet a törvények logikai hatalmának köszönhetünk. Mindjárt csatlakozott ehhez az a másik megismerés is, hogy a természeti jelenségek törvényeinek tudása adja csak a természet felett való hatalmat a kezünkbe. Ezekben a gondolatkörökben már otthonosan éreztem magam.
"Nagy hévvel és örömmel bújtam azokat a fizikai tankönyveket, melyeket atyám könyvtárában találtam; ósdi művek voltak, melyekben még a flogisztónikus tudományos nyelvjárás divott és a galvanizmus még a Volta-oszlopnál tartott. Egy ifjúkori barátommal is próbáltam mindenféle itt-ott olvasott kísérletet szerény eszközeinkkel utánozni. A savaknak hatását anyánk vászonkészletén alaposan kitapasztaltuk, ezenkívül azonban kevés sikerült; legjobban jártunk még optikai szerszámok készítésével, szemüvegek és egy növénytani nagyítólencse felhasználása mellett. Segédeszközeink korlátolt volta korai tanulmányaimban azzal az előnnyel járt, hogy a tervezett kísérleteket mindig módositanom kellett, míg a tényleg végrehajtható alakjára rá nem bukkantam. Meg kell vallanom, hogy néha, míg az osztályban Cicerót vagy Vergiliust olvastak, unalmamban az asztal alatt kiszámítottam a fénysugár sebességét és néhány optikai tételre akadtam, amelyekről a tankönyvekben semmit sem találtam, amelyekre azonban később a szemtükör szerkesztésénél szükségem volt.
"Így azután elterelődtem tanulmányaimnak arra a különös irányára, amelyet később is megtartottam és melynek lassankint egész lelkemet odaadtam. Az a törekvésem, hogy a valóságon a fogalom uralkodjon, vagyis más szavakkal: a tünemények okozati összefüggésének felfedezése, vezetett az életen át, e vágy intenzív voltának tulajdonítható, hogy egy problémát mindaddig boncolgattam, míg csak homályos pontokat sejtettem benne."
E nyilatkozatokból, melyek Helmholtz természetéhez képest nagyon tartózkodóak, kiütközik a született természetbúvár ellenszenve a filológiai oktatás iránt. Természetes, hogy az adott körülmények közt (atyja hatása folytán, ki ugyanabban a gimnáziumban tanított) a csendes és beteges fiúnak minden harcot kerülő természete, nagyobb összeütközésre nem vezetett, sőt a szülői háznak ifjúkori hatása később Helmholtznak az iskolai és nevelési kérdésekben elfoglalt álláspontjára is némileg befolyást gyakorolt. Ehhez járult még, hogy a klasszikus típus kutatói, akikhez Helmholtz tartozik, természetüknél fogva hajlandóságot mutatnak a "klasszikus" iróknak formai kerekdedségéhez, ami alkalmilag bizonyos türelmetlenségben is kifejezést nyer, szintén a filológusok szokása szerint; ilyen volt például Gauss is.
Helmholtz tehát jó bizonyítvánnyal hagyta el a gimnáziumot, ez a körülmény jövőjére vonatkozólag döntő fontosságú volt.
Végbizonyítványában nyugodt és csendes magaviseletűnek mondják; az ókori nyelvek tekintetében elért eredményeiről, sajnos, hallgatnak forrásaim: valószínűleg nem volt teljesen kedvező. A matematikában Helmholtzot egy Mayer nevű kitűnő tanár tanitotta, aki egyszersmind a család barátja is volt. Mayer külön bizonyítványt állított ki részére, hogy magántanulással már biztosan tovább haladni képes. Ebben a tulajdonságában tényleg megtaláljuk későbbi sikereinek egyik leglényegesebb tényezőjét.
Helmholtz természettudományokkal akart foglalkozni, miután azonban atyja a szükséges anyagi eszközökkel nem rendelkezett, az orvostudományhoz kellett átpártolnia. Jelentkezett a királyi katonai orvosi főiskolánál, a Pepiniére-nél felvételre, amely növendékeit, katonai szolgálat kötelezettsége mellett, ingyenes oktatásban részesítette. Helmholtz még gimnáziumi tanulmányai alatt próbavizsgát tett, igen szép sikerrel, úgy, hogy 17 éves korában, az érettségi után, már a berlini királyi Frigyes Vilmos orvosi intézetbe került. A jövendő nagy férfiú koraérettségének újabb bizonyságát látjuk, amely gyermekkori betegeskedése dacára is előreviszi.