Nem sikerült frissíteni a gépelési beállításokat. Töltsd be újra az oldalt, és próbáld újra.
Gépelési gyakorlat: "Mackó úr újabb utazásai" Sebők Zsigmond
A pontosság számításának szabályai megváltoztak. Ez a gyakorlat elölről kezdődik.
A befejezett munkamenet mentését nem sikerült megerősíteni. Próbáld meg újra menteni a szöveg újbóli begépelése nélkül.
Gépelési gyakorlat: "Mackó úr újabb utazásai" Sebők Zsigmond
A halászat végeztével a halászok kikötöttek és tüzet raktak a parton. Bográcsba vizet mertek, abba halat tettek és halászosan elkészítve a tűz fölé akasztották. A bográcsban halászlé főtt, melynek illata csakhamar megcsiklandozta Mackóék orrát.
A vendégszerető halászok Mackóékat is meghívták a vacsorájukra.
Zebike a tűz közelébe kuporodott és vizes gúnyáját szárítgatta. Egyszerre ordítozva fölugrott és a Balaton felé rohant.
- Hova, Zebulon? - kiáltott utána Mackó úr.
- Ég a ruhám, Mackó bácsi! - felelt a bocs.
Belehempergett a vízbe és kárvallott ábrázattal tért vissza a tűzhöz.
- Eloltottam a tüzet, - mondotta dideregve. - Most elülről kezdhetem... megint száríthatom a ruhámat.
Mackó úr tréfálkozva szólt:
- Adjuk oda a balatoni cápának a balatoni fogast; hadd akassza rája száradni a gúnyáját!
Mindnyájan nevettek, csak Zebike arca volt savanyú.
A halászlé megfőtt s pompás halvacsorában volt Mackóéknak részük. Oh, be pompásan ízlett! Mackó úr kijelentette, hogy ilyen jól nem ízlett neki a vacsora se a Tisza partján, se a tenger partján...
A vacsora után elbúcsúztak Mackóék a halászoktól és visszaballagtak Siófokra, ahol barátságos vendéglő, nyájas szoba és puha ágy várta őket.
Reggel korán fölébredtek és kinéztek az ablakon.
Szinte elkáprázott a szemük attól, amit láttak.
Előttük hullámzott reggeli pompájában a Balaton.
Óh, be szép reggel a Balaton! Ha éjjel tündérálmot álmodtál és reggel kinyitván szemedet, kitekintesz az ablakon a Balatonra, így kiáltasz föl:
- Szépet álmodtam az éjszaka, de a Balaton szebb annál is! Nem lehet olyan szépet álmodni, mint amilyen reggel a Balaton!
Tiszta kéken mosolyog a hatalmas víztükör az emberre. A túlsó parton a tihanyi félszigetet és kéttornyú templomát aranyeső önti el. A fiatal nap hinti ezt az aranyáldást a partra és a vízre. A fényes víztükrön fehér szárnyú nagy madarak úsznak. Itt is egy, amott is egy! Mik azok? Hattyúk? Nem. Vitorlás hajók azok, melyek sebesen repülnek a friss reggeli szélben... A hullámok halkan emelkednek. Bukdácsolva repül a levegőbe néhány nagy madár, melyek folyton a vízre sandítanak s olykor lecsapnak. Sirályok ezek, melyek reggelire, apró halra vadásznak. A parton ezernyi fecske csicsereg.
A túlsó part a reggeli ködfátyolból kedvesen mosolygott elő. A tihanyi félsziget, mely oly messzire benyúlik a Balatonba, hogy úgy tetszik, mintha kétfelé osztaná, nyájasan nézett át. Magas, halmos hátán ünnepélyesen emelkedtek az apátsági templom tornyai. A félszigettől jobbra nagy sárga és fehér foltok látszottak zöld keretben. Amint a köd oszlott, Mackó úr megjegyezte:
- Ni, hisz azok a sárga és fehér foltok odaát házak, a zöld keret pedig liget. Vajon miféle szép város lehet az?
- Nem emlékszik, Mackó bácsi, mit mondott tegnap a halász? - kérdezte Dorka.
- Mit mondott?
- Hogy ott van Balatonfüred, a híres fürdőhely.
Mackó úr fölkiáltott:
- Eszem a zúzádat, hugicám, de jól az eszedben tartottad! Hát arra emlékszel-e, hogy én mit feleltem rája?
- Azt felelte Mackó bácsi, hogy mi is megnézzük Balatonfüredet.
- Úgy van, hugicám! Most reggelizünk, aztán hajóra ülünk és átvitorlázunk a Balatonon Füredre.
A bocsok megszeppentek.
- Átmegyünk ezen a nagy vízen, ezen a tengeren? - rebegték.
- Tengeren? Mi ez a tavacska a tengerhez képest?
- Tavacska? - álmélkodtak a bocsok. - Hiszen ez a magyar tenger és nem látni se végét, se hosszát.
Mackó úr gőgösen kidüllesztette a mellét.
- Magyar tenger? Hehehe! Tenger ám a somogyi és a zalai halászok szemében, de nem Mackó Muki, a híres, nevezetes, tengerjáró utas szemében! Nekem a Balaton csak tavacska, holmi kis pocsolya.
Büszkén nézett végig a víztükrön, mely a reggel fényében már tízféle színben pompázott: az alapszíne szürkéskék volt, a parton ezüstsáv szegte be, egyes helyein hosszú sötétkék és világoszöld foltok látszottak, más helyen millió barna, violaszín és vöröses színű habocska ringott, mintha ott nagy raj tündérke lubickolna. A felhők néhol sötét árnyékot vetettek a vízre.
A távolban vékony füstszalag gomolygott.
- Nini, füstölög a Balaton! - kiáltották a bocsok.
Mackó úr ellenzőt csinált a kezével a szeméhez s így szólt:
- Az a füst hajó kéményéből száll. Jön a balatoni hajó! Siessünk reggelizni, hogy el ne késsünk a hajóról.
Reggeli után Mackó úr újra kinézett a Balatonra.
- Ejnye, mákos patkó! - mormogta, - az a hajó még most is oly kicsi, mint valami szarvasbogár. Még mindig messze van. Hm, úgy látszik, szélesebb a Balaton, mint gondoltam, mert sokáig jut át rajta a hajó.
Jó félóra eltelt, mikor éles búgás jelentette, hogy a hajó kikötött.
- Hahaha, úgy búg ez a hajócska, mint a tengeri hajó, - nevetett Mackó úr. - A kis pincsi utánozza a hatalmas komondort. Talpra, bocsok, hajóra szállunk! De hova lett a hajó?
Mackó úr bámulva nézett szét. A hajó eltűnt; a parton sehol sem látszott.
Lement a vendéglőből s a hajót zöld lombok közt egy kis csatorna torkolatában lelték meg. Ez a Sió, mely Siófoknál ömlik ki a Balatonból. Itt volt a kikötő is.
Mackó úr nagyon lenézte a balatoni hajót.
- Szervusz, dióhéj, - kiáltott rája. - Csinos kis portéka vagy, amint látom. Tudd meg, picike, hogy Mackó Muki, a híres tengerjáró utas ül a hátadon. Szépen lubickolj a vízen!
Beszálltak. Mackó úr leereszkedőleg köszöntötte a hajóskapitányt és a matrózokat.