Nem sikerült frissíteni a gépelési beállításokat. Töltsd be újra az oldalt, és próbáld újra.
Gépelési gyakorlat: "Gulliver utazásai" Jonathan Swift
A pontosság számításának szabályai megváltoztak. Ez a gyakorlat elölről kezdődik.
A befejezett munkamenet mentését nem sikerült megerősíteni. Próbáld meg újra menteni a szöveg újbóli begépelése nélkül.
Gépelési gyakorlat: "Gulliver utazásai" Jonathan Swift
Alig értem partot, nagy tömeg vett körül; azok, akik közelebb álltak, előkelőbb férfiaknak látszottak. A csudálkozás minden jelével nézegettek, én sem maradtam adós, bámulnom kellett, mert sohasem láttam még ilyen sajátságos ruhákat és mozdulatokat. A feje mindegyiknek félre volt hajtva, egyiknek jobbra, másiknak balra: egyik szemük befelé fordult, a másik szemük egyenesen fel az égre. Ruhájuk tele volt mindenféle cifra figurákkal: napok, holdak, csillagok; másoknál hegedűk, fuvolák, hárfák, trombiták, gitárok díszítették a szövetet, meg egyéb instrumentumok, amiket nem is ismernek Európában. Aztán láttam néhány alakot, közönséges szolgaöltözetben, ezeknek a kezében volt egy pálca, a pálca végére felfújt hólyag kötve, úgy nézett ki, mint valami kereplő. A hólyagokban volt néhány száraz borsószem, vagy apró kavics, mint később megtudtam. Ezekkel a hólyagokkal néha a fülére vagy a szájára csaptak azoknak, akik a közelükben álltak. Ezt a dolgot akkor fel nem foghattam, mit jelent. Úgy látszik, ezek az emberek annyira el vannak foglalva belső elmélkedéssel, hogy sem beszélni nem tudnak, sem meghallgatni nem tudják egymást anélkül, hogy valamely külső érintés halló- és beszélőszervük tudatára nem ébresztené őket: ennélfogva azok, akik tehetik, tartanak maguknak egy úgynevezett koppantócselédet (eredetiben: climenole) és soha nem hagyják el a házat nélküle. Ennek a cselédnek aztán az a dolga, hogy mikor két-három, vagy több ember összekerül: szépen odakoppant annak a szájára, akinek beszélnie kell és annak vagy azoknak a jobb fülére, akikhez a beszéd szól. Ez a koppantó egyúttal elkíséri gazdáját olyankor is, mikor sétál és gyakran a szemére koppant; az emberek itt ugyanis annyira el vannak merülve gondolataikba, hogy minden percben neki mennének valaminek, vagy gödörbe esnének, vagy fellöknék egymást, vagy kiböknék a falat enélkül.
Kellett, hogy erről felvilágosítsam az olvasót, mert enélkül éppen úgy nem értené meg azokat a jelenségeket, melyek fogadtatásomat kísérték, mint ahogy én nem értettem akkor. Mikor megindultunk felfelé a lépcsőn, kísérőim többször egészen elfelejtették, mi történt és hogy itt vagyok, többször magamra hagytak, míg aztán a koppantók nem frissítették fel emlékezetüket. Idegen ruhám és idegen arcom egészen közömbös volt nekik, nemkülönben a csőcselék kiáltozása is, melynek figyelme szabadabbnak és élénkebbnek látszott.
Végre elértük a palotát és beléptünk a fogadószobába. Ott ült a király egy trónon, kétoldalt magas rangú személyek. A trónus előtt állt egy asztal, tele földgömbökkel, korongokkal, fizikai műszerekkel, mindenféle fajtában. Őfelsége észre se vett bennünket, hogy beléptünk, bár ez nem minden zaj nélkül történt, mert az egész udvar odatolult az ajtóhoz. De, mint megtudtam, őfelsége akkor mélyen el volt merülve egy probléma vizsgálatába, s legalább egy óráig kellett várakoznunk, míg azt megoldotta. Kétoldalt két kis apród állt, koppantóval: mikor ezek látták, hogy befejezte a gondolatfolyamatot, megmozdultak, az egyik szájára koppantott őfelségének, a másik a jobb fülére: mire őfelsége úgy riadt fel, mint aki álomból ébred, rám nézett és kisérőimre és eszébe jutott, hogy miért állunk itt; jövetelemről előzőleg értesítették volt. Néhány szót ejtett, mire azonnal mellettem termett egy fiatal legény, kezében koppantóval és odakoppantott a jobbfülemre. Kézzel-lábbal jeleztem, hogy nincs szükségem erre a szerszámra, mely eljárás, mint később értesültem róla, őfelsége és az udvar szemében nagyon leszállította értelmi képességeimet. A király, ahogy kivettem, kérdéseket intézett hozzám; mindenféle nyelven feleltem neki, mikor kiderült, hogy sehogy se érthetjük meg egymást; rendeletére a palotának egy másik termébe vezettek (ez az uralkodó mindegyik elődjét felülmúlta az idegenek iránti vendégszeretetben), ahol két szolgát adtak mellém, hogy ellássanak. Ebédet hoztak és négy magas rangú személy, kiket, úgy emlékeztem, a király közelében láttam, megtisztelt vele, hogy velük étkezhettem. Két fogást hordtak fel, három-három tálon. Az egyik fogás ürücomb volt, de szabályos lapu piramisba vágva, háromszögekből, aztán egy romboidalak, marhahúsból, végre gömbalakú puding. A második fogás kacsa volt, két darab, úgy kötve össze, mint egy hegedű, a körítékben fuvola- és furulyaalakú burgonyák úszkáltak, aztán egy hárfaalaku borjúmell. A szolgák kocka, henger, paralellogramm és más mértani alakú kenyereket szeltek le nekünk.
Még ebédnél ültünk, mikor bátorságot vettem magamnak és megkérdeztem egyes dolgok nevét az ő nyelvükön. Koppantóik segélyével, s a nemes urak kegyesen válaszoltak, nyilván abban a reményben, hogy képességeik és tehetségeik felett való bámulatomat nagyban emelni fogja, ha majd társaloghatunk. Csakhamar magam kértem kenyeret, italt, amire szükségem lehetett.
Ebéd után visszavonult a társaság, a király részéről egy úr jelent meg nálam koppantóval. Tintát, tollat, papirost hozott, néhány könyvet is és jelekkel értésemre adta, hogy nyelvleckék dolgában jár, ő fog engem tanítani. Négy órát ültünk egy helyben, ez idő alatt szép sereg szót írtam le oszlopba, oldalt a fordítással, külön füzetbe néhány rövid mondatot. Tanítóm ugyanis ilyeneket csinált: odaszólt egyik szolgámnak, hogy hozzon valamit, vagy forduljon meg, vagy üljön le, sétáljon, álljon és így tovább. Erre aztán leírtam, hogy mondják ezt az ő nyelvükön. Egy könyvben megmutogatta nekem a nap, hold és csillagok alakjait, az egyenlítőt, az égőveket, a sarkköröket, számos planéta és állócsillag lajstromát. Megadta egy egész sereg hangszer nevét és leírását és nagy vonásokban a velük való bánásmód művészetének műszavait. Miután a tanító elment, a szavakat, fordítással együtt, ábécés rendbe szedtem. Ily módon néhány nap alatt már említett jó emlékezőtehetségem képessé tett, hogy nyelvük titkaiba pillanthassak.
Az a szó, amit "repülő sziget"-nek, vagy "lebegő sziget"-nek fordítok, eredetiben így hangzik: Laputa. Hogy honnan és hogyan származik ez a szó, nem tudom pontosan. Lap a régi, avitt nyelven magas-at jelent, untuh pedig kormányzót, uralkodót - állítólag, szóhasonlással, így származott az eredeti Lapuntuh-ból a mai Laputa. A magam részéről ezt a levezetést kicsit kényszerítettnek vélem. Egyszer vettem magamnak a bátorságot s néhány laputabeli tudósnak megjegyeztem, hogy véleményem szerint Laputa annyit jelent, mint lap uted - lap, határozóilag annyit tesz: napsugarak tánca a tengeren és uted annyit tesz: szárny. Nem akarok nagyképűsködni, de azt hiszem, ez a helyes megoldás; különben az igazságos olvasóra bízom, ítélje meg.
Azok, akikre a király rábízott engem, kijelentették, hogy öltözékem nagyon szegényes; másnap reggelre szabót rendeltek és mértéket vétettek egy öltözet ruhához. Már ezt az operációt egészen másképpen csinálta a laputabeli szabó, mint ahogy Európában megszoktuk. Először is kvadránssal lemérte magasságomat, aztán mérce és iránytű segélyével kiszámította testem arányait és körvonalait: mindezt papíron. Hat nap múlva elhozta a ruhámat, nagyon rosszul volt szabva, hol bő volt, hol szűk; később rájöttek, hogy az algebrai képletekben elvétett egy számot. Vigasztalásomul szolgált, hogy ezek az esetek itt igen gyakoriak és nem tulajdonítanak ezeknek nagy fontosságot.
Míg a ruhám készült, otthon maradtam és szorgalmasan bővítettem szótáramat. Mikor legközelebb az udvarnál tisztelegtem, a király beszédéből sokat megértettem már; néhány alázatos szót válaszoltam is. Ő felsége elrendelte, hogy a sziget északkeleti irányt váltson Lagoda felé, ez a szárazföldi királyság fővárosa. Kilencven mérföldnyi távolságról volt szó, amit ötödfél nap alatt megtettünk. Fogalmam se volt róla, hogyan történik a sziget mozgatása. Másnap reggel tizenegy órakor a király, saját kezűleg, udvarának és tisztikarának kísérete mellett, három óráig játszott különféle hangszereken, egyfolytában. Majdnem megsiketültem a lármától, nem is sejtettem, mire jó ez, míg tanítóm fel nem világosított. Elmondta, hogy "e sziget lakói hozzászoktak a szférák zenéjéhez, mely bizonyos időközökben hallható. Most az udvar is részt vesz ebben a hangversenyben, mindenki azon a hangszeren muzsikál, amelyen leginkább jeleskedik."