Nem sikerült frissíteni a gépelési beállításokat. Töltsd be újra az oldalt, és próbáld újra.
Gépelési gyakorlat: "Cilike rövid ruhában" Tutsek Anna
A pontosság számításának szabályai megváltoztak. Ez a gyakorlat elölről kezdődik.
A befejezett munkamenet mentését nem sikerült megerősíteni. Próbáld meg újra menteni a szöveg újbóli begépelése nélkül.
Gépelési gyakorlat: "Cilike rövid ruhában" Tutsek Anna
Hetek óta nem beszéltek egyébről az osztályban, mint a színielőadásról, melyet az igazgatónő nevenapjára akartak rendezni a leányok. Az egyik tanítónő, Zsófi néni, írt egy szép színdarabot erre az alkalomra; "Virágok álma" volt a címe s Cilikének jutott a főszerep. Ő játszotta volna a rózsatündért.
A szerepét már egészen jól tudta és Zsófi néni, aki az egészet rendezte, a próbákon igen meg volt elégedve játékával is.
Csak egy nagy gondja volt Cilikének. A jelmez!
Zsófi néni kijelentette, hogy nem szabad sok pénzt költeni, hanem mindegyik szereplő saját kezűleg készített virággal s egy kis aranycsillámmal díszítse föl a táncpróbára készült fehér ruháját.
Ebbe azonban Cilike nem tudott belenyugodni. Ő, a főszereplő, a rózsatündér, csak nem jelenhetik meg a rendes intézeti ruhában, ha még olyan szép virággal volna is felékesítve.
Régi divatlapokból kikeresett egy nagyon csinos rózsajelmezt, apuskától kikönyörgött húsz koronát s anyuska megígérte, hogy segíteni fog majd a jelmez elkészítésénél. Néhány méter aranycsillámos rózsaszín gázzal beborítják majd a fehér ruhát, rózsaszín atlaszból lesz a derék, hosszan lecsüngő, a válltól nyitott ujjakkal, amelyek mint valami szárnyak fognak utána lebbenni; az alj tele lesz hintve apró rózsákkal s a kibontott haját egy gyönyörű rózsakoszorú szorítja le a homloka körül. Azonkívül kis aranykorona is lesz a fején, amely alól sarkig érő, habos rózsaszín kreppfátyol hullámzik alá, mint egy leheletszerű rózsaszín felhő.
Cilike valóságos lázban volt, valahányszor erre a jelmezre gondolt.
Csak az volt a baj, hogy édes anya pár hét óta annyira meg volt hűlve, hogy nem volt szabad kijárnia, s így nem tudta megvenni a szükséges hozzávalókat, s a varráshoz sem kezdhettek hozzá.
Pedig az előadás napja veszedelmesen közeledett.
Vasárnapra volt kitűzve és ma már szerda volt.
- Anyuskám, - siránkozott Cilike, - nem lesz kész a ruhám! A többieké már mindegyiké megvan, s éppen az enyém nincsen!
- Mit csináljunk? - töprengett édes anyja, aki valóban már maga is aggódott a ruha miatt. - Az orvos azt mondta, hogy nekem legalább egy hétig nem szabad kijárni ebben a szeles, csúnya időben! Tudod mit, menj el a Kende Ilus mamájához és kérd meg, hogy vásároljon ő meg mindent ami kell.
- De anyuskám, - szólt Cilike, - hát miért kell nekünk máshoz fordulni ilyesmiért? Hát nem tudnék én megvenni mindent?
- Őszintén megvallva, nem bízom az én szeleburdi kis leányomban, - felelt anyuska. - A vásárláshoz érteni kell. Te csak elköltenéd a pénzt - ha ugyan el nem veszítenéd útközben - s utoljára is nem vennél semmit, ami kell.
- Oh anyuskám, - duzzogott Cilike megsértődve, - hogyan gondolhatsz ilyesmit felőlem! Hiszen nem vagyok már sem gyermek, sem ügyetlen, mint képzeled! Engedd, hogy én vásároljak meg mindent. Meglásd, hogy meg leszel elégedve. Ma éppen szerda van, délután nincs előadásunk az iskolában, szépen megvennék mindent s este mindjárt hozzá is kezdhetnénk!
Addig kunyorált, míg végre édes anyja beleegyezett, s délután Cilike büszkén és boldogan indult útjára, zsebében húsz koronával és egy cédulával, amelyre gondosan föl volt jegyezve minden, amit vásárolni akart.
Siettében elfelejtette megkérdezni édes anyjától, hogy melyik boltba menjen s így mikor a belvárosba ért, ahol üzlet üzlet mellett állott, kissé tanácstalanul nézegette a kirakatokat, ahol csak úgy csillogott, ragyogott a sok szebbnél-szebb holmi.
Végre az egyik üzletbe csak úgy találomra bement.
- Kezét csókolom, kezét csókolom, - hangzott kórusban feléje s egyszerre három segéd is sietett elejébe, hogy kiszolgálják. - Mit méltóztatik parancsolni? Mivel lehetünk szolgálatára? Méltóztassék helyet foglalni.
Ennyi udvariasság s ily tömeges előzékenység láttára büszkén egyenesedett ki Cilike s igen önérzetesen és öntudatosan jelentette ki, hogy virágot akar vásárolni, egy szép rózsakoszorút.
- Végtelen sajnálom, hogy éppen azzal nem szolgálhatunk, - fuvolázta az egyik udvarias, fürtös fejű ifjú. - Mi nem tartunk virágot, csak selymet és csipkét... Méltóztassék megnézni, milyen gyönyörű csipkéink vannak! Igazi remekművek! Talán ebből méltóztatik parancsolni? Igen? Ez valódi brüsszeli csipke. Egy báli ruhára kell ugyebár? Remekül fog illeni! Felséges lesz! Hány métert méltóztatik?...
Cilike egészen meg volt zavarodva s hirtelenében azt hitte, hogy csakugyan szüksége van csipkére. Igazán, gyönyörű is lenne a rózsaszín ruhához ez a szép lenge csipke!
- Hány métert méltóztatik parancsolni? - kérdezte ismét a segéd, kiteregetve a csipkét Cilike előtt.
- Azt hiszem... azt hiszem... két méter elég lesz - rebegte Cilike.
- Igenis, két méter - sürgölődött a segéd s már le is nyisszantotta a csipkét. - És mit méltóztatik még parancsolni? Talán valami szép selymet báli ruhára, estélyi toilettre?...
- Igen, rózsaszín selymet kérek, azaz inkább atlaszt, - szólt Cilike, egészen elszédülve attól a tudattól, hogy őt olyan nagy leánynak nézik, akinek báli ruhára van szüksége. - Rózsaszín atlaszt kérek, nagyon szépet és finomat!
- Oh kérem, - mosolygott fölényesen a fürtös fejű ifjú, - az atlasz már nem divatos! Ki vesz ma rózsaszín atlaszt?... Méltóztassék megnézni ezt a galambvérszín selymet, mily mesés szép fénye van ennek, vagy ezt a narancssárga selymet, ez a legutolsó divat, csodás hatású este villanyfénynél, nagyságod arcszínéhez gyönyörűen illenék... Ebből méltóztatik parancsolni? hány métert vágjak le? Egy egész ruhára? Tizenöt méter elég lesz?
- Jaj, nem! - kiáltott Cilike ijedten. - Nekem csak három méter kell, egy derékre!
- Egy blúzra, színházi blúzra, persze - fontoskodott a segéd. - Valóban, nem is választhatott volna jobbat nagyságod, mint ezt a gyönyörű narancssárga selymet. Látszik, hogy kitűnő ízlése van nagyságodnak! Tehát három méter...
Mialatt szapora szóval beszélt a segéd, épp oly gyors kézzel már le is vágta a selymet, be is csomagolta s aztán szolgálatkészen fordult ismét Cilikéhez.
- Volnának még egyéb parancsai is nagyságodnak?
Cilike egészen el volt kábulva és megilletődve, s jóformán nem is emlékezett már, hogy mire van még szüksége. Szerencsére eszébe jutott a kis cédula, amelyre otthon feljegyzett mindent, s hamar kivette zsebéből és megnézte.
- Még rózsaszín gázra volna szükségem, meg széles rózsaszín kreppre, fátyolnak, - mondta büszkén arra, hogy annyi szép holmit vásárolhat még.
- Végtelenül sajnálom, hogy ezzel nem szolgálhatok, - fuvolázta a segéd, - ezeket a cikkeket nem tartjuk. Méltóztassék itt átellenben az üzletben megnézni; ugyanott szép virágot is méltóztatik kapni, báliruha dísznek valót.
- Köszönöm, majd megnézem, - intett előkelően Cilike s felállt a székről, mialatt a segéd becsomagolta a selymet és a csipkét, összeállította a számlát s hajlongva nyújtotta át Cilikének.
- Méltóztassék a pénztárnál fizetni. Kezét csókolom!
Cilike mialatt a pénztárcáját elővette, egy pillantást vetett a jegyzékre s majd hanyatt esett ijedtében. Tizenhét korona és hetven fillért kellett fizetnie s most ébredt csak annak tudatára, hogy tulajdonképpen semmit sem vásárolt még, amit kellett volna, a pénzéből ellenben nem maradt több, mint két korona és harminc fillér.
Legszívesebben visszaadott volna mindent a fürtös fejű segédnek és kiszaladt volna a boltból, de azt mégis restelte. Itt, ahol őt oly nagyúri, előkelő hölgynek nézik, csak nem viselkedhetik olyan gyermekesen! Fájó szívvel tette le tehát a pénztár márványasztalára a szép, fényes húszkoronás aranyat s csak az enyhítette némileg keservét, hogy amint az ajtó felé ment, ismét kórusban hangzott utána: "kezét csókolom!"
A fürtös fejű ifjú meg egészen az ajtóig kísérte, udvariasan kinyitotta előtte s mélyen meghajolva köszönt:
- Kezét csókolom! Legyen máskor is szerencsénk!
A szemben levő üzletbe már kevésbé önérzetesen nyitott be Cilike, s nagyon szerény hangon kérte a fölszolgáló kisasszonyt, hogy mutasson neki virágokat.
Egy egész doboz szebbnél-szebb virágot tettek eléje, oly gyönyörűeket, hogy Cilike azt hitte, valódi virágok. Kiválasztott egy nagyon szép rózsakoszorút, de most már volt annyi esze, hogy előbb megkérdezte: mibe kerül?
- Tizenkét korona, - felelt a kisasszony röviden. Cilike gyorsan visszatette a koszorút s aztán még szerényebben és még halkabban szólt:
- Valami olcsóbbat kérnék. Olyant, ami nem kerül többe két koronánál.
A kisasszony szó nélkül visszatette a dobozt s egy másikat vett elő, amelyben azonban korántsem voltak olyan szép virágok.
- Ezek közül bármelyik két koronába kerül, - mondta szárazon, s aztán ott hagyta Cilikét, hogy válogasson tetszése szerint. A dobozban csak egyes szál virágok voltak, nagy napraforgók, lilaszín violák és halvány sárga meg meggyszín piros rózsák. Cilike búsan választott ki egy piros rózsát, kifizette a két koronát s aztán nagyon csüggedten indult hazafelé.
A húsz koronából maradt még harminc fillérje. Azon vett magának útközben egy csemegeüzletből cukros mandulát, vigasztalásul.
Otthon egy kissé remegve és zavartan terítette ki édes anyja elé a megvásárolt holmikat.
Édes anyja összecsapta a kezét.
- De hát hol van az atlasz, meg a krepp, meg a rózsaszín gáz, Cilike, és a rózsakoszorú, amit vásárolni akartál? - kérdezte csodálkozva.
- Arra... arra nem jutott már a pénzemből, - hebegte Cilike röstelkedve.
- De hát miért vásároltál olyasmit össze, amire egyáltalán nincs szükséged?
- Édes anyuskám, a segéd úr ott az üzletben azt mondta, hogy ez az utolsó divat és aztán azt is mondta...
- Ugyan mit mondott?
- Azt mondta, hogy: kezét csókolom! - vágta ki büszkén Cilike.
Édes anyja minden bosszúsága ellenére is elnevette magát.
- Nagy csacsi vagy még te, édes lányom, - mondta fejét csóválva. - Büntetésül most már nem lesz külön jelmezed, hanem azt a rózsát varrjuk rá a fehér ruhádra - s mindenkinek elmondom majd: milyen ügyesen tud bevásárolni az én leányom!
Cilike búsan csüggesztette le a fejét s csak a cukros mandula adott némi vigaszt bánatos szívének.