Nem sikerült frissíteni a gépelési beállításokat. Töltsd be újra az oldalt, és próbáld újra.
Gépelési gyakorlat: "Vidorka" Tutsek Anna
A pontosság számításának szabályai megváltoztak. Ez a gyakorlat elölről kezdődik.
A befejezett munkamenet mentését nem sikerült megerősíteni. Próbáld meg újra menteni a szöveg újbóli begépelése nélkül.
Gépelési gyakorlat: "Vidorka" Tutsek Anna
Néhány nap múlva levél érkezett a postán Vidorka címére. Az első pillanatban azt hitte, hogy édes apja írt, de aztán azonnal látta, hogy egy egészen ismeretlen írás.
Csodálkozva bontotta föl.
A levél így hangzott:
"Tisztelt kisasszony! Úgy értesültem, hogy nagyon szép virágokat tud készíteni. Kérem, szíveskedjék ma vagy holnap délután 4-5 óra között néhány mintát üzletembe elhozni. Ha megegyeznénk, szívesen szerződtetném kegyedet rendes virágszállítómnak.
Vadas Imréné."
Emma asszonynak könnyek gyűltek a szemébe, Vidorka meg örömében körültáncolta a szobát.
- Ez a Baróti néni műve! - ujjongott. - Én azt hiszem, ezt senki más nem tehette, csakis ő!
- Én is azt hiszem, - mondta anyja. - Maga a jóság és a szívesség az a kedves öreg asszony. De most az a kérdés: vajon fognak-e tetszeni Vadas Imrénének a virágaid? Kiválasszuk a legszebbeket s délután én is elmegyek veled.
El is mentek délután mind a ketten s Vadasnénak csakugyan nagyon megtetszettek a Nellike virágai.
- Szívesen megveszem mindig a virágait, kedves kisasszony, - mondta, - csak szeretném, hogy egyet-mást megtanuljon még. Például a moharózsákat én nem így szoktam készíteni. Legjobb volna, ha néhány hétig bejárna az üzletembe tanulni.
Vidorka készséggel vállalkozott reá és csakhamar mindenben megegyeztek.
Mikor hazamentek, Vidorka alig bírt magával örömében.
Még az úton kiszámította, hogy ha nagyon szorgalmas lesz, mennyit is kereshet meg egy hónapban. Óriási összegnek tűnt ez föl előtte.
Most már úgy hitte, minden gondtól, minden nélkülözéstől meg lesznek mentve.
Ki tudja, milyen sokáig tart még, amíg apjuk visszajön, vagy amíg küldhet nekik valami segítséget. De most már nem lesz semmi baj. Ha eleinte csak keveset is, de később bizonyára keres majd annyit, hogy megélhetnek belőle.
Amint hazaértek, azonnal kikereste legszebb virágait, csinos bokrétába kötötte s bevitte Barótinénak.
Az öreg asszony nagyon örvendett a virágoknak, de nem engedte szóhoz jutni Vidorkát, hogy megköszönjön valamit.
- Igazán nem tettem semmi érdemes dolgot, - tiltakozott, - egyszerűen fölhívtam magácskára valakinek a figyelmét, akinek szüksége van virágokra. Tulajdonképpen ezzel az illetőnek sokkal nagyobb szívességet tettem.
Vidorka, miután látta, hogy Barótiné nem szereti a hálálkodást, nem szaporított több szót, hanem elmenetelekor igazi szeretettel és tisztelettel csókolta meg az öreg asszony kezét.
Egy ideig aztán jól is ment minden.
Vidorka dolgozott szorgalmasan, minden nap bejárt pontosan a Vadas Imréné üzletébe, ahol nagy buzgalommal igyekezett eltanulni mindent, hogy magát teljesen tökéletesítse a virágkészítésben.
Hetenkint már megkeresett egy kis összeget, s azt kezdetnek éppen elégnek találták, ő is, édes anyja is.
Emma asszony minden este érte ment, hogy ne jöjjön egyedül haza, ha azonban ő rosszul érezte magát, vagy a báróné miatt sok dolga volt, s nem mehetett el, akkor Károly és Ákos mentek nagy büszkén Vidorkáért s valóságos diadalmenetben vitték haza.
Néha - véletlenül - találkoztak Ernővel is, s akkor ő is hozzájuk csatlakozott és együtt mentek haza.
Ernő szeretett volna ilyenkor Vidorkával is egypár szót váltani, de a fiúk, akik rettenetes módon megszerették új barátjukat, annyira lefoglalták, hogy nem igen juthatott hozzá.
Sokkal jobban járt Ernő, mikor Vidorka anyjával ment haza.
Ilyenkor vidáman, kedélyesen beszélgettek együtt mind a hárman s a hosszú utat oly gyorsan tették meg, hogy észre sem vették.
De Tolnayné csak látszólag volt vidám, tulajdonképpen nagyon bántotta őt, hogy a fiatal emberrel mindig gyakrabban találkoznak.
Lehetetlenség volt észre nem venni, hogy ebben a véletlenségben némi szándékosság is van. De nem tudta, hogy mit tegyen.
Nem szólhatott semmit Ernőnek, hiszen a fiatal ember oly szerényen és udvariasan viselte magát, semmi okot sem adott arra, hogy nyílt elutasítással megsértsék.
Aztán tényleg ugyanegy úton kellett menniök, hát lehetett csakugyan puszta véletlen is, hogy oly gyakran találkoztak.
De Tolnayné mégis féltette Vidorka szívét és lelki nyugalmát és szeretett mindig jelen lenni, mikor Ernővel beszélget.
Inkább hagyta az öreg bárónőt egyedül otthon, akinek rendesen estefelé voltak a legkülönösebb kívánságai.
Egyik percben hideg víz kellett neki, a másik percben meleg víz, aztán kávét kellett frissen főzni, vagy teát felönteni, éppen olyan sötétre, mint ahogy ő szokta. Ha csak egy árnyalattal világosabb volt, már kiöntötte; frisset kellett főzni.
Szegény Emma asszony türelmesen teljesítette minden szeszélyét.
Azért a kis fizetésért bizony megdolgozott szegény. És a bárónő mégis hányszor nem volt megelégedve, zsörtölődött és zsémbelt, különösen mostanában, mikor estefelé se Emma asszony, se Vidorka nem voltak otthon s heves csengetésre vagy Ákos, vagy Károly jelentek meg szobájában, akik persze semmit sem tudtak kedvére tenni.
- Én föl fogok mondani! Én el fogok innen költözni, - zsémbelt az öreg méltósága. - Az ember fizet, fizet és drága pénzért csak bosszankodik! Semmi kényelem sincs, semmi pontosság, semmi rend!
Károly és Ákos alig várták, hogy hazajöjjön anyjuk és elújságolják:
- Megint föl akar mondani a bárónő! A víz nem volt elég hideg, amit bevittünk, a kávé meg igen forró volt!
- És a nap nem sütött elég fényesen be a szobájába, a lomb meg mind lehullott a fákról az ablak alatt, - tódította tréfásan Vidorka, s erre mindnyájan nevettek.
De Tolnayné azért mégis félt, hogy egyszer csakugyan elmegy a zsémbes, követelő öreg asszony, aki bár szeszélyes volt, de mégis pontosan fizetett, s milyen nehéz lesz akkor ismét valaki mást találni helyébe.
Hamar bement hát hozzá és kiengesztelte, de a következő este megint megismétlődött ez a kellemetlenség, míg végre Tolnayné is kezdte elveszíteni a türelmét.
Az öreg báróné pedig addig készült fölmondani, míg végre karácsony előtt pár héttel csakugyan elköltözött tőlük.
Kevés vigasztalására szolgált Tolnaynénak az a tudat, hogy az öreg méltósága sehol sem szokott két-három hónapnál tovább megmaradni. Vagy ő unta meg, vagy őtet unták meg, akárhová költözött.