Nem sikerült frissíteni a gépelési beállításokat. Töltsd be újra az oldalt, és próbáld újra.
Gépelési gyakorlat: "Kétévi vakáció" Jules Verne
A pontosság számításának szabályai megváltoztak. Ez a gyakorlat elölről kezdődik.
A befejezett munkamenet mentését nem sikerült megerősíteni. Próbáld meg újra menteni a szöveg újbóli begépelése nélkül.
Gépelési gyakorlat: "Kétévi vakáció" Jules Verne
Mi történt ekkor? Ez valószínűleg sohasem fog kitudódni. Annyi bizonyos, hogy a jacht köteleit eloldták, hanyagságból vagy rosszakaratból... Senki sem vette észre a hajón.
Sötét éjszaka borult a kikötőre és a Hauraki-öbölre. A szél erősen fújt a szárazföld felől és az apály áramlata a schoonert a sík tenger felé ragadta.
Mikor a hajósinas felébredt, a Sloughi úgy hánykódott, mintha nagy hullámok ringatták volna, amelyeket nem lehetett összetéveszteni a kikötőben tapasztalható hullámtöréssel... Moko a fedélzetre sietett... A jacht a sík tengeren úszott.
A hajósinas kiáltásainak hallatára Gordon, Briant, Doniphan és még néhány fiú kiugrott az ágyból és felszaladt a lépcsőn. Hiába kiáltoztak segélyért! Már a város vagy a kikötő egyetlen lámpáját se láthatták. A schooner már az öbölben járt, a parttól hárommérföldnyire.
A fiatal fiúk Briant tanácsára, amelyhez a hajósinas is csatlakozott, mindenekelőtt egy vitorlát akartak kifeszíteni, hogy rézsút ismét a partok felé közeledhessenek. De a vitorlával, amely sokkal nehezebb volt, hogysem kellőleg lehetett volna irányozni, nem értek el egyebet, mint hogy a nyugati szél még messzebb vitte őket. A Sloughi megkerülte a Colville-fokot, áthaladt a szoroson, amely azt a Nagy-Gát-szigetétől elválasztja és csakhamar néhány mérföldnyire eltávozott Új-Zélandtól.
E helyzet komoly volta könnyen érthető. Briant és társai nem várhattak többé semmiféle segélyt a szárazföldről. Azon esetre, ha valamely hajó a kikötőből elindulna a keresésükre, néhány óra múlnék el, mielőtt feltalálhatná őket, még ha föltételezzük is, hogy sikerülne föltalálnia a schoonert a mély sötétség közepette. De még nappal is, hogyan lehetne észrevenni ily kis hajót a sík tengeren? Másfelől hogyan menekülhetnének a gyermekek a bajból a saját erejük segélyével? Ha a szél meg nem fordul, le kell mondaniuk a szárazföld felé való visszatérhetés reményéről.
Igaz, hogy még fennmarad az az esély, hogy valamely hajóval találkozhatnak, amely Új-Zéland valamelyik kikötője felé tart. Bármily csekély volt is ez az esély, Moko sietett felvonni egy lámpát az előárbocra. Ezután nem maradt egyéb teendő, mint bevárni a reggelt.
Miután a kicsinyek a nagy zajra nem ébredtek fel, célszerűnek látszott őket tovább hagyni aludni. Rémületük csak rendetlenséget okozhatott volna a fedélzeten.
Azonban mégis több kísérletet tettek a Sloughit szél ellen irányozni. De a hajó azonnal megfordult és gyorsan haladt tovább kelet felé.
Egyszerre lámpafényt pillantottak meg, két vagy három tengeri mérföldnyi távolságban. Fehér fény volt, egy árboc tetején, amely az úton levő gőzösök ismertetőjele. Nemsokára a két - vörös és zöld - oldalmécs is előtűnt s miután mind a kettőt egyszerre lehetett látni, kétségtelen volt, hogy a gőzös egyenesen a jacht felé tart.
A fiúk hasztalan kiáltoztak segélyért. A hullámok zúgása, a hajó szellentyűiből kitóduló gőz sivítása, a folyvást erősbülő szél, minden egyesült, hogy hangjukat elnyomja.
De ha az őrségen levő matrózok nem is hallják meg a hangjukat, vajon nem fogják-e megpillantani a Sloughi lámpáját? Ez volt a legutolsó eshetőség.
Szerencsétlenségre e pillanatban a hajó egy erősebb hánykódásától a lámpa zsinegje elszakadt; a lámpa a tengerbe esett és most már semmi sem jelezte a Sloughi jelenlétét, pedig a hajó óránként tizenkét tengeri mérföldnyi sebességgel közeledett felé.
Néhány másodperc múlva súrolta a jachtot, amely azonnal elsüllyedt volna, ha a gőzös oldalt kapja; de az összeütközés csupán a Sloughi hátulját érte és csakis a hajó tatcímerének (tableu) egy részét sodorta le, anélkül hogy a hajótestet érintette volna.
Az összeütközés általában oly csekély volt, hogy a gőzös tovább haladt, otthagyván a Sloughit a közelgő vihar prédájául.
Ekkor a gyermekek, kiket a vihar magával ragadott, veszve hitték magukat. Mikor a reggel megjelent, a végtelen vízmező teljesen néptelen volt.
Egyetlen hajó sem jelent meg a jacht látókörében. Az éj beállt, és az idő mind rosszabbra fordult; ha a szélrohamok néha csillapultak is, a szél szüntelen nyugat felől fújt.
Se Briant, se társai nem tudták csak hozzávetőleg sem, hogy meddig tarthat ez az átkelés? Hiába igyekeztek a schoonert visszairányozni az új-zélandi vizekbe, nem sikerült. Nem kevésbé hiányoztak ismereteik a hajó irányzásában, mint erejük a vitorlák kifeszítéséhez.
Ily körülmények közt történt, hogy Briant, aki korát messze fölülmúló erélyt tanúsított, oly befolyást kezdett gyakorolni társaira, amely alól még Doniphan se bírta magát kivonni. Noha Moko segélyével se sikerült a hajót visszaterelnie a nyugati vizekbe, legalább csekély hajózási ismereteit arra fordította, hogy a jachtot meglehetősen használható állapotban tartsa meg. Nem kímélte magát, éjjel-nappal őrködött és szemeit állhatatosan végigjártatta a látóhatáron, ha talán mégis találhatna módot a menekülésre! Egyúttal a tengerbe dobatott több palackot, amelyek a Sloughira vonatkozó értesítéseket tartalmaztak. Ez is kétségkívül kevéssel biztatott, de ezt sem akarta elmulasztani.
Eközben a nyugati szél a Csendes-tengeren folyvást tovább kergette a hajót, anélkül hogy irányát megváltoztatni, vagy akár csak a sebességét mérsékelni lehetett volna.
Tudjuk már, hogy mi történt. Néhány nappal ezután, hogy a nyugati szél a schoonert kisodorta a Hauraki-öböl átjáróiból, vihar kerekedett, amely két hétig rendkívüli erővel dühöngött. A Sloughi, miután százszor is abban a veszélyben forgott, hogy az óriási hullámok szertezúzzák, ami múlhatatlanul meg is történt volna, ha nincs oly kitűnően és szilárdul építve, végre partra vetődött a Csendes-tenger egy ismeretlen szárazföldjén.