Nem sikerült frissíteni a gépelési beállításokat. Töltsd be újra az oldalt, és próbáld újra.
Gépelési gyakorlat: "A Robinsonok iskolája" Jules Verne
A pontosság számításának szabályai megváltoztak. Ez a gyakorlat elölről kezdődik.
A befejezett munkamenet mentését nem sikerült megerősíteni. Próbáld meg újra menteni a szöveg újbóli begépelése nélkül.
Gépelési gyakorlat: "A Robinsonok iskolája" Jules Verne
Mindenekelőtt az volt fontos, hogy, amennyire lehet, pontosan kitudják, az Óceán mely részében süllyedt el az "Álom"; hogy ebből kiindulva aztán hozzáláthassanak emberlakta hely kereséséhez a partvidéken; vagy legalább megállapíthassák, mely tájról lehet várni segélyül érkező hajót, amelyen visszatérhessenek hazájukba.
Godfreynek úgy tetszett, hogy ha elérheti azt a második hegy- vagy inkább dombláncolatot, melynek festői vonala ott emelkedett az erdőség mögött, erre nézve okvetlenül tájékozást szerez. Már pedig, hogy azt elérhesse, szemmérték szerint, alig volt szüksége többre pár óránál. Elhatározta ennélfogva, hogy a délelőtt kora óráit e tájkutató vizsgálatnak fogja szentelni.
Godfrey körültekintett. A szárnyas állatok szemet keresgéltek a fűben; a bárányok, kecskék, agutik pedig ott legelésztek a cserjés szélén.
Arra nem igen gondolhatott, hogy ezt az egész nyájat magával vigye vizsgáló útjában. Hogy pedig el ne széledjenek innen s e tájról, nem volt mást mit tenni, mint megbízni Tartelettet, hogy maradjon itt velük.
Tartelett hajlott a szóra s beleegyezett, hogy pár óráig pásztora lesz e nyájnak.
Csak egyetlen megjegyzést tett.
- De hátha ön el talál tévedni, Godfrey?
- Attól ne tartson, - felelé a fiatal ember. - Csak ezen az erdőn kell, és pedig egyenes vonalban, áthatolnom, s mert ön nem fog eltávozni e tisztásról, egész könnyen fogunk ismét találkozni.
- Tehát ne feledkezzék el, hogy Vilmos bátyjához táviratozni kell és néhány száz dollárt kell tőle kérni.
- Táviratozni... vagy legalább is levelet írni fogunk neki, - válaszolá Godfrey - ez iránt már tisztában vagyunk. - Amíg maga nem tájékozódott egészen az iránt, hogy hol van, nem akarta Tartelettet kiábrándítani e részben ápolt illuzióiból.
Ezzel, megszorítván a táncmester kezét, neki indult az erdőnek, melynek ágbogas sűrűjén alig hatolt át a nap néhány sugara. Pedig a napsugarak irányának kellett vezető gyanánt szolgálni az ifjú utasnak a kimagasodó domblánc felé, mely most még, mint valami függöny, elzárta előle az egész keleti láthatárt.
Ösvénynek természetesen nyoma sem volt. A föld azonban még sem volt az, amit szűz földnek szokás nevezni. Egy kis körültekintés után Godfrey kezdte észrevenni, hogy itt-ott állatnyomok vannak.
Kétszer vagy háromszor egy-egy pillanatra azt is látni vélte, hogy gyors lábú kérődző állatok, dámvadak vagy amerikai szarvasok, jöttének zajára menekülnek előle; vadállatoknak azonban, például tigrisnek vagy jaguárnak színét sem látta s azon egyáltalán nem sajnálkozott.
A fáknak, úgy mondhatnók, emeletes részét, vagyis a törzs első szétválásától kezdve az ágak legtetejéig terjedő lombozatot, szerfölött ellepték a szárnyasok. A madárvilág nagy változatban volt itt képviselve; vadgalambok százankint röpködtek, s a bokrok közt halászsasok, erdősz fajdok, arakárik ültek; míg a magasban, a tisztások felett, két vagy három szakállas keselyű lebegett, olyan szemekkel, mint valami kokárda; de mindezek közt egyetlen egy sem volt, amely tájékozást nyújtott volna afelől, mely világtájon, s mely szélességi fok alatt fekszik ez a vidék.
Éppúgy ez erdő fáitól is hiába kért volna az ember tájékozást. Körülbelül ugyanazon fajok voltak köztük, melyek az Egyesült Államok azon részében találhatók, mely Alsó-Kalifornia, a Monterey- s az új-mexikói öböl közt elterül. Tölgyek, magnoliák, tengeri fenyők, mindez többszörös, négy-ötféle változatban, amint azt Dél-Karolinában is találhatni; továbbá a nagy tisztásokon olajfák, gesztenyefák, mirtus, létis stb. oly bokrok, melyek nyilván a mérsékelt éghajlat déli felére mutatnak, az iránt azonban megtagadják a választ, ennek mely táján fekszik ez a hely. Általában a fák közt elégséges tér volt, hogy el lehetett köztük menni, a nélkül, hogy az ember akár tűzzel, akár baltával kényszerült volna utat vágni magának és a felső ágak közt könnyen talált magának rést a tengeri szellő is, míg a nap sugarai nagy foltokban vetették itt-ott a földre megtört világukat.
Így indult útjának Godfrey, rézsút szelve át e nagy fák alatt az erdőt. Arra, hogy valami elővigyázati rendszabályokat kellene követnie, nem is gondolt. Teljesen uralkodott rajta az a vágy, hogy mentül hamarabb elérjen az erdő keleti szélén levő magaslatokhoz. Az erdő és fák ág-bogai között a napsugarak iránya szerint igyekezett a legrövidebb utat választani, hogy mentül hamarabb célhoz jusson. Még az útmutató madarakra sem figyelt, melyeket azért neveznek így, mert mindig az ember előtt röpködnek, és megállnak, visszatekintgetnek, meg tovább röpennek, mintha csak egyenesen az utat akarnák megmutatni. Még ez sem szórakoztatta.
Lelkének ezen elfogódottsága igen megmagyarázható volt. Hiszen csak egy órája volt már hátra, hogy sorsa eldőljön. Rövidebb idő, mint egy óra alatt, meg kellett tudnia, vajjon lehet-e innen eljutnia a szárazföld valamely lakható részébe?
Godfrey abból indulván ki, amit az "Álom" által követett irányról s az eddigi tizenhét napi hajózás alatt megtett útról hallott; úgy okoskodott magában, hogy annak a japáni vagy a kínai partnak kell lenni, amelyhez a hajó eljutott. Másrészt a nap helyzete, mely mindig déli irányban látszott tőle, nyilván arra mutatott, hogy az "Álom" nem jutott túl a déli öv körén.
Két órával elindulása után Godfrey a megtett utat, beleszámítva egy pár kerülőt, melyre, az erdő sűrűsége itt-ott kényszerítette, mintegy öt kis mértföldre becsülte. A magaslatok második sorozata már nem lehetett messzire. A fák már kezdtek ritkulni, egyes csoportokat alkotván erre arra, s ezek felső ágai közt a nap sugarai is könnyebben áttörtek itt és ott. A talaj is kezdett lassan dombosodni, egyre gyorsabban, úgy, hogy az emelkedés szinte meredekké vált.
Godfrey meglehetősen el volt fáradva, de azért volt benne akarat, hogy lépteit ne lassítsa. Sőt futásnak ered, ha ebben éppen a talaj emelkedő volta nem akadályozza.
Nem sokára elég magas pontra jutott, hogy végig láthasson a zöldelő boltozaton, mely mögötte elterült, s melyből magasabbra csak néhol emelkedett ki egy-egy fa.
De Godfrey nem is gondolt most arra, hogy visszafelé tekintsen. Szemei egész mereven odaszegeződtek a kopasz hegyre, mely tőle négyszáz vagy ötszáz lábnyira emelkedett előtte és fölötte. Ez volt a gát, mely a kilátást kelet felé mintegy, elfogta. Ennek egy kis magaslata, mely előre nyomult, kiemelkedett az egész vonalból, s kilátást nyújtott az összes halmok felett.
- Oda, oda kell eljutnom! - mondogatá magában Godfrey. - Ez az a pont, melyet el kell érnem. Ez ennek a hegynek a csúcspontja! És vajjon mit fogok onnét látni?... várost-e?... falut-e? vagy talán a sivatagot?
Godfrey túlságosan fel volt izgatva, hanem azért folyton haladt, néha-néha kezével szorítva le szívét, hogy heves dobogását csillapítsa. Lihegő lélegzetvétele kissé fárasztotta, de nem volt rá türelme, hogy megálljon pihenni, s úgy jusson levegőhöz. Ha félholtan rogy is össze a hegycsúcsnál, melyet még vagy száz lábnyi kapaszkodással kellett elérnie, nem akart veszteni egyetlen percet sem az odavaló igyekvésben.
Még nehány perc, és célhoz jutott. A hegyoldal e részen elég meredeknek tetszett előtte; emelkedése 30-35 foknyi szög közt lehetett. Kézzel-lábbal segített magán; beléfogódzott a gyep kopár gyökerébe s a néhány bokor ágaiba, melyek egész a tetőig, bár elszórva, mindenfelé voltak találhatók.
Még egy utolsó erőfeszítés és feljutott a hegycsúcs felső magaslatára, s ott mintegy fennsíkon a földre hasalva, tekintetével mohón nyelte a kelet felé megnyíló kilátást. A tenger volt, amit láthatott; vagy húsz mértföldnyi távolban a tenger és égboltozat körvonalai olvadtak együvé tekintete előtt.
Megfordult...
Nyugaton is a tengert látta, délen is azt, északon is!... Mindenütt, mindenfelől a véghetetlen hatalmas tengert!
- Tehát sziget!
Midőn e szót kiejté, szíve elszorult. Eddig nem is jutott eszébe a gondolat, hogy szigetre is juthatott. Pedig úgy volt! A földláncot, melyen át hazajuthatott volna, a tenger választotta el. Úgy érezte magát, mint az oly ember érezheti, kinek csónakját álmában hajtja el a partról a szél s aki felébredve látja, hogy sem evezője, sem vitorlája nincs, amivel visszatérjen a szárazra.
Godfrey azonban gyorsan magához tért. Nem volt mást mit tennie, mint belenyugodni helyzetébe. A menekülés és a megélés módjait illetőleg pedig, minthogy a külső körülmények nem mutatkoztak kedvezőknek, annál inkább rá volt utalva a saját erejére és kezdeményezésére.