Nem sikerült frissíteni a gépelési beállításokat. Töltsd be újra az oldalt, és próbáld újra.
Gépelési gyakorlat: "Utazás a Hold körül" Jules Verne
A pontosság számításának szabályai megváltoztak. Ez a gyakorlat elölről kezdődik.
A befejezett munkamenet mentését nem sikerült megerősíteni. Próbáld meg újra menteni a szöveg újbóli begépelése nélkül.
Gépelési gyakorlat: "Utazás a Hold körül" Jules Verne
Tudjuk, hogy a Ross János által Parson-Townban felállított teleszkóp, melynek nagyító ereje 6500-szoros, a holdat tizenhat lieu távolságban tünteti fel, továbbá a longs-peaki, amely 48,000-szeresen nagyít, két mérföldnyi távolságban láttatja a holdat s elegendő tiszta képét nyújtja a holdon levő tíz méter átmérőjű tárgyaknak.
E távolságból a holdnak topográfiai részleteit távcső nélkül nem lehetett meghatározni. Szabad szemmel látni lehetett ugyan a megmérhetetlen mélyedéseknek bizonytalan körvonalait, melyet a szónak nem szó szerint vett értelmében "tengerek"-nek neveztek el, de alkatát és lényegét fölismerni nem lehetett. A hegyek fölmeredését a nap ragyogó fénye miatt nem láthatták. A tekintet önkéntelenül is elfordult tőlük, mert olyanok voltak, mint egy tömeg olvadt ezüst.
Eközben a golyónak hosszúkás alakja már fölismerhető vala. Úgy tűnt föl, mint egy óriási tojás, mely hegyével a föld felé van fordítva. Valóban képződésének első napjaiban, midőn folyékony vagy terjeszkedő volt, teljes gömbalakú lehetett, de mihelyt a föld vonzóhatáskörébe jutott, a nehézkedés következtében hosszúkássá vált. Mivelhogy bolygóvá lett, formájának gömbölyűsége szenvedett csorbát a nehézkedés miatt, súlyának középpontja áthelyeződött alakjának középpontjába és ebből a sajátságból egynémely tudós azt következtette, hogy a levegő és víz a holdnak éppen átellenükben levő részére vonult vissza, amelyet mi a földről sohasem látunk.
Az eredeti formáknak ez az elváltozása csak néhány pillanat óta vala észrevehető. A lövegnek a holdtól való távolsága rohamosan csökkent, minthogy mostani gyorsasága jelentékenyen csekélyebb volt, mint kezdősebessége, mindazonáltal még mindig kilencszer-tízszer akkora volt, mint gyorsvonatainké. A löveg ferde iránya, ferde helyzetéhez mérten némi reményt keltett Ardan Mihályban, hogy a hold felületéhez jutnak valahol. Nem is tudta elképzelni, hogy nem fognak odajutni. Újból meg újból ismételte ezt. Ámde Barbicane, aki helyesebben tudott ítélni, irgalmatlan logikával szünetlenül ezt viszonzá:
- Nem, Mihály, nem. Mi a holdra csak eshetünk, már pedig ráesni nem fogunk. A centripetal erő a hold vonzókörében tart, de a centrifugal ellenállhatatlanul eltávolít tőle.
Az a hangnyomaték, mellyel ezt mondá, megfosztotta Ardan Mihályt utolsó reményétől is.
A löveg közeledett a holdnak északi feléhez, mely a holdtérképen alul van, mert ezek nagyobbrészt a távcsövek által vetített kép után szoktak készülni, amely tudvalevőleg megfordított kép. így volt ez a Mädler-féle holdtérképnél is, melyet Barbicane segítségül hívott. Ezen nagy kiterjedésű síkságok valának láthatók, itt-ott egyes hegyek.
Éjfélkor telehold volt. Éppen ebben az időben kellett volna megérkezniük, hahogy irányukból ki nem zökkenti a szerencsétlen meteor. A hold a cambridgei observatorium által meghatározott feltételek szerint ért a zenitre. Matematikailag véve a föld közelben és a 28. párhuzamos fok zenitjén állott. A rengeteg Columbiád fenekéről a szemlélő úgy látta volna, mintha a hold az ágyú csövének nyílásába lenne beillesztve. Ha ennek a tengelyét középen metszve haladt volna egy egyenes vonal, a holdnak éppen centrumába talált volna.
Mondanom sem kell, hogy az utasok a december 5-dikéről 6-dikára menő egész éjszakát álmatlanul virrasztották át. Avagy lehúnyhatták-e a szemeiket, oly közel lévén az új világhoz? Minden érzelmük ebben az egy gondolatban összpontosult : lássunk. Ők a föld képviselői voltak, az emberi nemé, a múlté és jelené, mindezek velük együtt nézték a hold tájékait és mélyedtek bele titkaikba. Izgatott kedélyhangulatban támolyogtak egyik ablaktól a másikhoz.
Barbicane által feljegyzett megfigyeléseik, biztos adatokat tartalmaztak. Távcsöveken keresztül tevék megfigyeléseiket, a holdtérképekkel pedig ellenőrizték.
A holdnak első megfigyelője Galilei volt. Az ő távcsöve még tökéletlen lévén, csak harmincszorosan nagyított. Mindazonáltal észrevette, hogy a holdban látható pávaszemekhez hasonlító foltok nem egyebek, mint hegyek, néhány ilyen hegyet megmért s ezeket túlzó mértéket alkalmazva, a hold átmérőjének ötödrészével egyenlőknek tartotta: vagyis 8800 méter. Galilei nem készített térképet megfigyeléseiről.
Néhány évvel később Helvetius, a danzigi csillagász, oly módszerrel, mely havonkint csak kétszer - az első és második negyed alkalmával - lehetett pontos, alászállította Galilei magasságméreteit a hold átmérőjének huszonhatod részére. Túlzás volt ez is, de ellenkező értelemben. Ámde ennek a tudósnak köszönhetjük a hold első térképét. A világos, kerek foltok, ezen a térképen a gyűrűalakú hegységeket jelképezik, a sötétek a nagy kiterjedésű tengereket, ezek a valóságban csak síkságok. Ezeknek a hegyeknek és vizeknek a földről kölcsönzött neveket adott. Az ember látja Arabia közepén a Sinait, Szicília közepén az Aetnát, az Alpokat, Apennineket, Kárpátokat; a Földközi-, a Márvány- és a Fekete-tengert, a Kaspi-tavat. Ezek a nevek annál kevésbé illenek rájok, mert alakjaik éppen nem emlékeztetnek névmásaikra. Aligha lehetne a nagy fehér foltban, mely dél felé nagy kiterjedésű szárazfölddel határos és csúcsban végződik, az indiai félszigetnek megfordított képére ismerni vagy a Bengali-öbölre avagy Cochinchinára. Azért nem is tartották meg ezeket az elnevezéseket. Egy másik térkép-csináló, aki jobban ismerte az emberi szívet, új elnevezést ajánlott, melyet az emberi hivalkodás sietett elfogadni. Ugyanis Riccioli páter, Helvetius kortársa, készített egy otromba térképet, amely telve volt ugyan tévedésekkel, ámde a hegyeknek ókori nagy férfiak és a maga kora tudósainak nevét adta. Oly szokás ez, melyet azóta szívesen követnek.
A harmadik térképet Dominico Cassini tervezte a XVII. században ; jobb ugyan, mint a Ricciolié, de méretek tekintetében nem pontos. Néhány kiadást némi változtatásokkal közrebocsátottak ugyan, de a sokáig megőrzött klisét végre ócska réz gyanánt eladták.
La Hire-nek négy méter magas térképét sohasem nyomatták ki. Mayer Tóbiás, a német csillagász, a XVIII. század közepe táján megkezdette egy pompás holdtérképnek a kiadását, még pedig szigorúan pontos méretek alapján, de ám e szép munkának befejezésében meggátolta őt 1762-ben bekövetkezett halála.
Azután következett a lilienthali Schröter, aki számos holdtérképet tervezett, utána egy bizonyos Lohrmann nevű drezdai ember, aki huszonöt szakaszra oszló holdtérképet készített, ezek közül négyet ki is nyomattak.
1830-ban jelent meg Beer-nek és Mädler-nek híres "Mappa selenographica"-ja ortográfiai projekció alapján. Ez a térkép éppen úgy tünteti fel a holdat, a minőnek látszik ; mindazonáltal a hegyek és síkságok rajzai csak a középső részen helyesek ; a többiek össze sem hasonlíthatók vele. Ez a 95 méter magas, négy szakaszra oszló térkép a holdtérkép-csinálásnak főműve.
E tudósok után felemlítendők a Schmitt Gyula, német csillagász dombormű térképei, Sechi páternek topográfiai művei, az angol Waren de la Rue pompás próbalenyomatai és végül Lecoutourier és Chapuis térképe ortográfiai projekció alapján, melynek eredetijét 1860-ban tervezték ; igen pontos rajz és világos elrendezés tünteti ki.
Ezek a különböző térképek, miket a holdról készítettek. Barbicanenak kettő volt meg: a Beer és Madleré, meg a Lecoutourier és Chapuis-é. Ezek megkönnyítették megfigyeléseiket.
Az optikai műszerek, melyek rendelkezésére állottak, kitűnő tengeri látcsövek valának, melyek külön erre az útra készültek. Százszoros nagyító erejük volt, a földről tehát a holdat nem egészen ezer lieu távolságra láthatták ezeken át. Ámde az akkori távolságból, ami reggeli három órakor nem volt több, mint 120 kilométer s a légkör által meg nem zavart környezetben, a holdat 1500 méternél közelebbről kellett látniok.