Volt egyszer egy pádisah, ennek a pádisahnak negyven fia. Egész nap az erdőt bújták, vadásztak, madarásztak, és minthogy a legkisebbikje is megvolt már vagy tizennégy éves, meg akarja őket az apjuk házasítani.

Maga elé hívja őket, és elmondja nekik a szándékát. "Megházasodunk - mondja a negyven testvér -, de csak úgy, ha egy apától, egy anyától való negyven lánytestvérre találunk." Kerestet a pádisah ily negyven lányt, bejárják az egész országot, de harminckilencre akadnak, negyven testvérre nem.

"Vegyen a negyvenedik egy másikat" - mondja a fiainak a pádisah. Nem egyezik bele a negyven testvér, és kérik az apjukat, engedje el őket, majd találnak ők maguknak, ha itt nem, idegen országban. Mit csináljon a pádisah? Lebeszélni nem tudja őket, megadja nekik az engedélyt. Mielőtt elindultak volna, így szól hozzájuk pádisah apjuk:

"Három szóm van hozzátok, jól eszetekbe vegyétek. Ha innen elindultok, és egy nagy forráshoz fogtok jutni, valahogy meg ne háljatok a közelében. A forráson túl egy fogadó, ott se háljatok meg. Azon túl meg egy nagy síkság, ott se legyen pillanatnyi maradásotok." Megígérik a fiúk, és kicsiny súlyú, nagy értékű holmival lóra ülnek, útra kelnek.

Mennek, mennek, csibukoznak, negyven-negyven kávét isznak, és amint rájuk esteledik, előttük a nagy forrás. "Mi bizony - kezdik a nagyobbak - nem megyünk innen egy tapodtat sem. Fáradtak vagyunk, az este is a nyakunkon, de meg negyven ember kitől ijedne meg?" Ezzel leszállnak a lovukról, megvacsoráznak és pihenőre dőlnek. Csak a legkisebbik, az a tizennégy esztendős maradt ébren.

Éjfél tájban lehetett, valami zajt vesz észre a fiú. Veszi lassan a fegyverét, és amint indul a zaj irányában, íme, egy hétfejű sárkány van előtte. Nekirontanak egymásnak, és háromszor támad a sárkány a királyfira, de nem tesz benne semmi kárt. "No, most énrajtam a sor - mondja a királyfi -, megtérsz az igaz hitre?" - és ezzel olyat vág rajta, hogy hat feje egyszerre repült le.

"Vágj ide még egyszer!" - nyögi a sárkány.

"Nem én - mondja a fiú -, én is csak egyszer jöttem a világra." Összerogyik erre a sárkány, de íme, az egyik feje gurulni kezd, gurul, gurul, és megáll egy kútfejnél. "Aki a lelket kivette belőlem, vegye ki innen a kincsem is" - és e szókkal bele a fő a kútba.

Elővesz a fiú egy kötelet, az egyik végét egy sziklához köti, a másik végét meg megkapja, és leereszkedik rajta a kútba. Egy vasajtó van a kút fenekén. Felnyitja, belép rajta, hát olyan egy palota van előtte, hogy az apjáé se különb. Bemegy a palotába, a palotának negyven szobájába, hát mindegyikben egy-egy lány, hímzőasztal előttük, tömérdek kincs mögöttük. "Ember vagy-é, szellem vagy-é?" - kérdik a megijedt lányok.

"Ember fia, ember vagyok - mondja a királyfi -, egy hétfejű sárkányt öltem meg, és annak a guruló feje után jöttem ide."

Aj, megörült a negyven lány erre a beszédre! Ráborulnak, s kérve kérik, hogy ne hagyja itt őket, egy apának, egy anyának leánykáit. A sárkány rabolta volt el őket, szüleiket meggyilkolta, senkijük a nagyvilágon.

"Mi is negyvenen vagyunk - mondja a királyfi -, negyven lányt keresni járunk." Mondja nekik, hogy elébb felmegy a testvéreihez, majd eljön aztán értük. Azzal felszáll a kútból, odamegy a forrás mellé, lefekszik és elalszik.

Reggelre kelve felébred a negyven testvér, és nevetgetik apjukat, hogy hogyan akart a forrással rájuk ijeszteni. Megint útra kelnek, és addig mennek, mendegélnek, míg csak rájuk nem esteledik. Íme, ott a fogadó előttük. "Innen ugyan egy lépést se tovább!" - mondják a nagyobbak. Kezdi ugyan a legkisebbik, hogy jó lenne tán apjuk szavát megfogadni, nemhiába lesz a beszédje. Rá se hederítenek a kisfiúra, esznek-isznak, imádkoznak, lefekszenek. Csak a legkisebbik maradt ismét ébren.

Éjfél tájban megint csak az a zaj. Veszi a fiú a fegyverét, hát megint egy hétfejű sárkány, de sokkalta nagyobb, mint a minapi. Elébb a sárkány támad rá, nem bír a fiúval; aztán a fiú megy neki, és egy csapásra le a sárkány hat fejével. Az is akarna még egy csapást, de nem teszi meg a fiú. Gurul aztán a fej egy kútba, a fiú utána, hát még egy nagyobb palota, még több kincs meg drágaság benne. Megjegyzi magának a kutat, visszamegy a testvéreihez, és elfáradva a nagy küzdelemtől, úgy elalszik, hogy a testvérei verik fel másnap reggel.

Ismét kelnek, lóra ülnek, fel a hegynek, le a völgynek, a nap éppen leszállóban, hát előttük a nagy síkság. Evéshez látnak, iváshoz fognak, és amint le akarnak feküdni, egyszerre csak olyan üvöltés, olyan dörgés támadt, hogy a hegyek is kikelnek a helyükből. Bezzeg megijedt most a sok királyfi!

Hát még amint meglátják az óriási nagy hétfejű sárkányt! Csak úgy hányja a tüzet veszett haragjában, és üvölti nagy dühösen: "Ki ölte meg a két testvéremet? Ide vele, mérkőzzék meg velem is!"

Látja a legkisebbik, hogy egész odáig vannak a testvérei a nagy félelemtől. Odaadja nekik a két kút kulcsát, az egyikben tömérdek kincs, a másikban negyven lány, vigyék haza valamennyit, ő csak ezt a sárkányt öli meg, és utánuk megy. Lóra pattan nagy hamarosan a harminckilenc, az egyik kútból a kincset, a másikból a negyven lányt, úgy térnek vissza az apjukhoz. Mi is térjünk a kicsihez!

Viaskodnak a sárkánnyal, viaskodnak, de egyik se tud a másikán túltenni. Látja a sárkány, hogy hiába vesződik a fiúval, és így szól hozzá: "Ha elmész Csinimácsin országába, és elhozod onnan a pádisah lányát, nem oltom ki belőled az életed." Szívesen ráállott a királyfi, mert sokáig úgyse bírta volna ki a küzdelmet.