Élt évekkel ezelőtt (tudniillik történetünk kezdete előtt) Besztercebánya szabad királyi városában egy Gregorics Pál nevű ember, akit közönségesen tapintatlannak neveztek, pedig egész élete arra volt bazírozva, hogy másoknak tessék. Gregorics Pál mindig a Népszerűség után futkosott, aki csinos, kacér leány, s mindenütt a Kritikával találkozott, aki mérges arcú, vasvillaszemű boszorkány.

Gregorics Pál az apja halála után született, mégpedig a temetési naptól számítva kilenc hónapra, s már ezzel is bizonyos tapintatlanságot követett el a mamája iránt, aki különben igen tisztességes asszony volt. Ha néhány héttel hamarabb születik, sok kellemetlen pletykának ejti kútba a magvát. De erről végre is nem tehetett semmit Gregorics Pál; nagyobb baj volt az a többi élő Gregoricsnak, hogy egyáltalán született, az örökség most már többfelé ment.

A gyerek satnya volt, a többi Gregorics (a Gregorics Pál felnőtt fivérei) egyre a halálát lesték, de Gregorics Pál nem halt meg (hiszen azért volt tapintatlan embernek predesztinálva), hanem fölnevekedett, nagykorú lett, s átvette vagyonát, melynek nagy része időközben elhalt anyjától maradt; ebben nem osztozkodtak az első feleségtől származó gyerekek, pedig ez volt a sok, bár az apja után maradt örökrész se mondható éppen jelentéktelennek, mert az öreg Gregorics jócskán gyűjtött a borkereskedésből. Akkoriban még könnyű volt e téren meggazdagodni azon a vidéken. Bor még volt, zsidók ellenben még nem voltak. Ma már az akkori borkereskedői kellékből sok hiányzik, hanem a Garam vize, az még megvan.

Gregorics Pálnak szeplős arcot és veres hajat adott a természet, amivel az a megkülönböztetés jár az emberi szájakon, hogy a veres ember egy se jó. No hát majd bebizonyítja Gregorics Pál, hogy ő jó lesz. A közmondások is csak öreg fazekak, amikben már egész nemzedékek főztek. Egyet ezekből a fazekakból Gregorics Pál is összetör. Olyan jó lesz, mint a falat kenyér. Olyan puha lesz, mint a vaj, amely egyformán engedi magát rákenni fehér és fekete kenyérre.

Elhatározta lelkében, hogy nagyon jó lesz, hogy nagyon szeretetre méltó lesz, és egész életcélja abban állott, hogy szeressék az emberek.

És ő jó is volt lépten-nyomon, de mit ért, ha valami gonosz dzsin, aki előtte járt, mindig úgy igazította fel az emberek eszét, hogy azok félszegen ítéljék meg a cselekedeteit.

Mikor hazajött Pestről (ahol a jogi tudományokat frekventálta), amint először megjelent a piacon és bement egy trafikba finom havannaszivarokat vásárolni, mindjárt megindultak a besztercei nyelvek.

- A fickó harmincöt krajcáros szivart szív. Ohó! Hát így vagyunk? Hiszen ez egy kolosszális tékozló! - Majd meglássátok, hogy a szegények házában fog meghalni! Óh, ha szegény apja felkelhetne a sírjából, és látná, hogy harmincöt krajcáros szivart szív. Uramisten! Az öreg szárított krumplileveleket kevert a dohánya közé, hogy több legyen, s kávéaljjal locsolgatta, hogy lassabban égjen.

Gregorics Pálnak a fülébe jutott, hogy a drága szivarjai megbotránkoztató feltűnést keltettek a városban, mire rögtön rátért a rövid, két krajcáros szivarokra.

Az embereknek ez se tetszett.

- Ez a Gregorics Pali voltaképpen egy közönséges knikker. Nagyobb kutya lesz ez még az apjánál is. Pfuj, de utálatos a fösvénység!

Gregorics Pál igen megrestellte, hogy őt knikkernek tartják, s a legelső alkalommal, midőn egy jótékony célú bálon megjelent (a tűzoltói egyesület bálján, melynek lady patroness-e a főispánné volt, s melyen a meghívók szerint "felülfizetések elfogadtatnak"), húsz forinttal váltotta meg a kétforintos belépti jegyet, gondolván magában:
"Gregorics Pál be fogja nektek bizonyítani, hogy ő nem knikker."

Hanem erre azután összebújtak legott a rendezők és kimondták:

- Gregorics Pál egy pökhendi, tapintatlan ember.

De valóban volt okuk a förmedésre.

Hallatlan szemtelenség az, hogy egy Gregorics rá mer licitálni a főispánra, egy báró Radvánszkyra.

Radvánszky tíz forintot ad a jegyért, Gregorics odadob húszat. Hiszen ez valóságos inzultus! Egy borkereskedőnek a fia! Milyen század ez, Istenem uram! Egy bolha nagyobbat mer köhinteni, mint egy oroszlán. Milyen század! Milyen csodálatos egy század!

Akármibe kezdett a világon a szegény Gregorics Pál, az mind ellene fordult. Ha összeveszett valakivel és nem engedte magát, azt mondták rá: "krakéler", ha összeveszett és ő engedett, azt mondták rá, hogy "poltron".

Eleinte, bár elvégezte a jogot, semmi foglalkozáshoz se nyúlt; néha kikocsizott vadászni a birtokára, mely egy mérföldnyire feküdt a várostól (ezt örökölte az anyja után), máskor elrándult pár napra Bécsbe, ahol egy bérháza volt, szintén az anyja után. Ebből állott az egész foglalkozása, ami valóságos megvetést idézett elő a munkás besztercei társadalomban.

- Gregorics Pál - mondák - egy földterhe. Egy szalmát nem tesz keresztbe egész heteken át. Minek él a világon az ilyen here?

Gregorics Pálnak ez is a fülébe jutott, s belátta, hogy az embereknek igazuk van, az életet nem szabad áthenyélni. Úgy van, úgy, minden ember szolgálja meg azt a kenyeret, amit megeszik.

Gregorics Pál ajánlkozott, hogy ő is szeretné szolgálni a városát vagy a megyéjét az eszével.

No hiszen, csak az kellett Gregorics Pálnak. Száz nyelv öltődött ki legottan a terve ellen. Mit? Gregorics Pál valami akar lenni? Itt nálunk? Hát nem szégyelli magát? Más szegény ember szájából kivenni a kenyeret, mikor őneki kalácsa van. A mi kis hivatalok itt vannak, hagyja meg ő azokat olyanoknak, akik rászorulnak.

Gregorics Pál belátta, hogy ez is igaz, és lemondott a hivataloskodásról, a közügyekről, mindinkább visszavonult a férfitársaságokból, s elhatározta, hogy megházasodik és családot alapít. Hiszen elég tiszteletreméltó, szép hivatás ez is.

Kezdett járogatni egyes házakhoz, ahol csinos lányok voltak, s hol őt mint jó partit szívesen is fogadták, de az intrikus féltestvérei, akik mindig remélték, hogy a vézna köhécselő emberke egyszer mégis meghal, minden szövődő viszonyát elrontották hallatlan ravaszsággal és cselekkel úgy, hogy Gregorics Pál annyi kosarat kapott egymásután, hogy elhíresült róluk az egész országrészben. Később talán akadtak volna leánykák, akiket már nagyon nyomott a párta, de ezeket már a szégyen tartotta vissza. Hogy is ne? Hozzámenni ahhoz a legényhez, aki már annyi leánynak nem kellett. Ki akar a kosarak királyának a királynője lenni? No ugyan senki sem!... Szent András estéjén sok ólom megolvadt, sok ólom összekeményedett a Garam menti udvarházakban, de bizony egyikből se bonyolódott ki a Gregorics Pál alakzata. Egy szó mint száz, ezeknek az ábrándos bakfisoknek nem kell Gregorics Pál. Poézis kell még őnekik és nem pénz. Lehet, hogy valami vénlány könnyebben nyúlna a gyűrűje után, azok fürgébbek...

De a fiatal leányoktól nem egy ugrás a vénlányok; az két ugrás: közbül a menyecskék vannak. A vénlányok az utolsó stáció.

A bakfisok és a vénlányok két külön világ. Gregorics Pálról azt mondják a kis Karolinának, a bakfisnak, hogy vért köp, s erre a kis Karolin megijed, és a Gregorics Pál másodszori látogatásánál már csak a szánalom van abban a kicsi, sebesen kopogó szívben, mely még tegnap a négylovas hintó láttára egészen más érzelmeket igyekezett oda bedisputálni. Ah, szegény Gregorics Pál! Vért köp a szegény Gregorics Pál! Milyen szerencsétlenség! Hiába rázza künn a szán elé fogott gyeplős ló a nyugtalan fejét, ma már nem szól olyan hetykén a csengettyűje. Hiszen Gregorics Pál vért köp.

A szövegben előforduló latin és idegen eredetű szavak (mint a predesztinálva, frekventálta, stáció) a korszak értelmiségi beszédmódjának szerves részei, így ezeket megtartottam a hangulat megőrzése érdekében.

Szeretne még több részletet javíttatni Mikszáth regényéből, vagy esetleg más klasszikus magyar szerző művével folytassuk?