A nap olyan magasan járt, mikorra fölébredtem, hogy úgy néztem, nyolc óra után kell már lenni. Ott feküdtem a fűben, árnyékon s az eszem a dolgomon járt, s olyan kipihentnek éreztem magam, jól voltam s meg voltam elégedve. A napot itt-ott egy-egy likon keresztül lehetett látni, de egészben rengeteg fák voltak körülöttem és olyan félhomályosság volt alattuk. Voltak tarkafoltos helyek a földön, ahol a világosság keresztül szűrődött a lombon, s a foltocskák ide-oda imbolyogtak: lehetett látni, hogy odafönn egy kis szellő fujdogál. Egy mókuspár ült egy ágon s igen barátságosan locsogott felém.
Borzasztó jól éreztem magam így lustálkodva, semmi kedvem se volt fölkelni reggelit főzni. Már megint el is szundítottam, mikor úgy tetszett, hogy egy nagy durranást hallok. Hamar föl s félkönyökön hallgatózom. Hamarosan szól is újra, hogy bumm! Fölugrom, lefutok és a galyak közt kinézek és látok egy hosszú füstcsóvát a vízen végignyújtózva, mintegy szemben a komprével. (Ott volt a komp is, tele néppel, lefelé ereszkedve. ) Most már tudtam, miről van szó. Bumm! Látom a fehér füstöt kitódulni a komp oldalán. Mozsaraztak a vízre, hogy ezzel kiszólítsák holttestemet a folyó színére.
Jócskán megehültem, de a világért se raktam volna tüzet, nehogy meglássák a füstjét. Inkább leültem s néztem a mozsár füstjét és hallgattam a bummozást. A folyó volt azon a tájon egy mérföldnyi széles s így nyári reggelen mindig gyönyörűség, ha nézi az ember, így hát elég mulatságom lett volna nézni, hogy keresik földi maradványaimat, csak lett volna egy falat ennivalóm. Ekkor jutott eszembe, hogy szoktak eleven kénesőt tenni egész kenyérbe s a vízre eresztik, mert az ilyen kenyér mindig épen oda úszik és megáll ott, ahol a vízbe fult ember hullája van. No, mondok, nézzünk oda, hát ha egy-egy oda talál úszni a közelembe, hadd találjuk meg egymást. Átmentem a sziget illinoiszi oldalára, mondok, meglátom, milyen a szerencsém és nem bántam meg. Egy jókora dupla kenyeret látok, amint arra tart és már majd hogy ki nem halásztam egy hosszú bottal, de elcsúsztam s a kenyér odébb úszott. Persze, ott voltam, ahol a víz sodra legközelebb vág neki a partnak, amit igen jól tudtam. De csakhamar gyün egy másik s ezt elcsíptem. Kivettem belőle a dugaszt s kiráztam a kis kénesőcsomót és belevágtam a fogamat. Pékkenyér volt, amit a rangos nép eszik, nem komisz korpás kenyér.
Jó helyet találtam a galyak mögött, leültem egy fatörzsre, majszoltam a kenyeret és szemmel tartottam a kompot, s nagyon meg voltam elégedve. De ekkor valami meghökkentett. Azt tunnám, mondok, a lelkész vagy az özvegyasszony imádkoztak azért, hogy ez a kenyér rám találjon, most ehen itt van, rám talált. Igy már bizonyos, hogy van ebben a dologban valami. Úgy értem, hogy van valami benne, ha olyan valaki imádkozik, mint az özvegyasszony vagy a tiszteletes, de hogy én ugyan hiába imádkoznám rá és hogy csakis az arravalóknak engedelmeskedik.
Rágyújtottam a pipámra s jóízűn dohányoztam és vigyáztam tovább. A komp a víz sodrán ment és én láttam, hogy jól járok s megláthatom, kik vannak rajta, mert a komp épen azon fog lejönni, amerre a kenyér jött. Mikor már jócskán leért az én irányomban, eloltottam a pipám s lementem oda, ahol a kenyeret kihalásztam, meghúzódtam a parton egy fatörzs mögött egy kis tisztáson. Ahol a tuskó elágazott, keresztül lehetett kukucskálni.
Lassan-lassan leér a komp és oly közel járt, hogy kivethettek volna egy deszkát és partra jöhettek volna. Majdnem mindenki ott volt a hajón: Tata, Szaccser bíró és Besszij Szaccser és Dsó Háper és Tom Szójjer és öreg nagynénje Polli néni és Szid és Mary és sokan mások. Mindenki a gyilkosságról beszélt, de a kormányos közbevágott s aszondja:
- Idenézzenek, itt vág a víz sodra legközelebb a parthoz, lehet, partra mosódott itt és beleakadt a bokrokba a víz szélin. Remélem, így van.
De bezzeg én nem reméltem. Mind odatódultak és a korlátnak dűlve, szinte az orrom alá és hallgattak s minden erejükből figyeltek. Én nagyszerűen láthattam őket, de ők nem láthattak engem. Ekkor a kormányos rikkantott:
- Félre, - aszondja - és a mozsár elsült és akkorát szólt tisztán előttem, hogy majd megsiketültem a bummjától s majd megvakultam a füstjétől s azt hittem végem van. Ha lett volna magja az ágyújuknak, azt tartom, hamarosan ráakadtak volna a hullára, amelyet kerestek. De hála a szösznek, semmi bajom se lett. A komp tovább úszott s elkerült szemem elül a sziget kikönyöklő része mögött. Még hallottam egyszer-egyszer a bummozását, mindig messzibb és messzibbről, egyszer csak, úgy egy óra mulva, azt sem hallottam többet. A sziget hossza három mérföld volt. Azt gondoltam, eljutottak az alsó végére s ott abbahagyták a dolgot. De mégsem úgy volt. Megkerülték a sziget lábát és fölfelé indultak a csatornán a Misszuri oldalán, most már gőzzel és közbe-közbe lűttek is egyet-kettőt. Én átmentem erre az oldalra s még egy darabig figyeltem őket. Mikor fölértek a sziget felső vége irányában, abbahagyták a lövöldözést, átcsaptak a Misszuri oldalára és hazamentek a városba.
Most már tudtam, hogy rendben van a dolgom. Engem ugyan már nem fognak tovább keresni. Kihordtam a cókmókomat a csónakomból és üde kis tanyát csináltam magamnak a sűrűben. Az ágytakaróimból valami sátorfélét csináltam és alája raktam a holmimat, hogy az eső hozzá ne férjen. Fogtam halat s fölnyiszáltam a fűrészemmel és napnyugta felé tüzet raktam és megvacsoráztam. Azután kiraktam egy pár horgot, hogy legyen reggelire is halam.
Borzasztó jól éreztem magam így lustálkodva, semmi kedvem se volt fölkelni reggelit főzni. Már megint el is szundítottam, mikor úgy tetszett, hogy egy nagy durranást hallok. Hamar föl s félkönyökön hallgatózom. Hamarosan szól is újra, hogy bumm! Fölugrom, lefutok és a galyak közt kinézek és látok egy hosszú füstcsóvát a vízen végignyújtózva, mintegy szemben a komprével. (Ott volt a komp is, tele néppel, lefelé ereszkedve. ) Most már tudtam, miről van szó. Bumm! Látom a fehér füstöt kitódulni a komp oldalán. Mozsaraztak a vízre, hogy ezzel kiszólítsák holttestemet a folyó színére.
Jócskán megehültem, de a világért se raktam volna tüzet, nehogy meglássák a füstjét. Inkább leültem s néztem a mozsár füstjét és hallgattam a bummozást. A folyó volt azon a tájon egy mérföldnyi széles s így nyári reggelen mindig gyönyörűség, ha nézi az ember, így hát elég mulatságom lett volna nézni, hogy keresik földi maradványaimat, csak lett volna egy falat ennivalóm. Ekkor jutott eszembe, hogy szoktak eleven kénesőt tenni egész kenyérbe s a vízre eresztik, mert az ilyen kenyér mindig épen oda úszik és megáll ott, ahol a vízbe fult ember hullája van. No, mondok, nézzünk oda, hát ha egy-egy oda talál úszni a közelembe, hadd találjuk meg egymást. Átmentem a sziget illinoiszi oldalára, mondok, meglátom, milyen a szerencsém és nem bántam meg. Egy jókora dupla kenyeret látok, amint arra tart és már majd hogy ki nem halásztam egy hosszú bottal, de elcsúsztam s a kenyér odébb úszott. Persze, ott voltam, ahol a víz sodra legközelebb vág neki a partnak, amit igen jól tudtam. De csakhamar gyün egy másik s ezt elcsíptem. Kivettem belőle a dugaszt s kiráztam a kis kénesőcsomót és belevágtam a fogamat. Pékkenyér volt, amit a rangos nép eszik, nem komisz korpás kenyér.
Jó helyet találtam a galyak mögött, leültem egy fatörzsre, majszoltam a kenyeret és szemmel tartottam a kompot, s nagyon meg voltam elégedve. De ekkor valami meghökkentett. Azt tunnám, mondok, a lelkész vagy az özvegyasszony imádkoztak azért, hogy ez a kenyér rám találjon, most ehen itt van, rám talált. Igy már bizonyos, hogy van ebben a dologban valami. Úgy értem, hogy van valami benne, ha olyan valaki imádkozik, mint az özvegyasszony vagy a tiszteletes, de hogy én ugyan hiába imádkoznám rá és hogy csakis az arravalóknak engedelmeskedik.
Rágyújtottam a pipámra s jóízűn dohányoztam és vigyáztam tovább. A komp a víz sodrán ment és én láttam, hogy jól járok s megláthatom, kik vannak rajta, mert a komp épen azon fog lejönni, amerre a kenyér jött. Mikor már jócskán leért az én irányomban, eloltottam a pipám s lementem oda, ahol a kenyeret kihalásztam, meghúzódtam a parton egy fatörzs mögött egy kis tisztáson. Ahol a tuskó elágazott, keresztül lehetett kukucskálni.
Lassan-lassan leér a komp és oly közel járt, hogy kivethettek volna egy deszkát és partra jöhettek volna. Majdnem mindenki ott volt a hajón: Tata, Szaccser bíró és Besszij Szaccser és Dsó Háper és Tom Szójjer és öreg nagynénje Polli néni és Szid és Mary és sokan mások. Mindenki a gyilkosságról beszélt, de a kormányos közbevágott s aszondja:
- Idenézzenek, itt vág a víz sodra legközelebb a parthoz, lehet, partra mosódott itt és beleakadt a bokrokba a víz szélin. Remélem, így van.
De bezzeg én nem reméltem. Mind odatódultak és a korlátnak dűlve, szinte az orrom alá és hallgattak s minden erejükből figyeltek. Én nagyszerűen láthattam őket, de ők nem láthattak engem. Ekkor a kormányos rikkantott:
- Félre, - aszondja - és a mozsár elsült és akkorát szólt tisztán előttem, hogy majd megsiketültem a bummjától s majd megvakultam a füstjétől s azt hittem végem van. Ha lett volna magja az ágyújuknak, azt tartom, hamarosan ráakadtak volna a hullára, amelyet kerestek. De hála a szösznek, semmi bajom se lett. A komp tovább úszott s elkerült szemem elül a sziget kikönyöklő része mögött. Még hallottam egyszer-egyszer a bummozását, mindig messzibb és messzibbről, egyszer csak, úgy egy óra mulva, azt sem hallottam többet. A sziget hossza három mérföld volt. Azt gondoltam, eljutottak az alsó végére s ott abbahagyták a dolgot. De mégsem úgy volt. Megkerülték a sziget lábát és fölfelé indultak a csatornán a Misszuri oldalán, most már gőzzel és közbe-közbe lűttek is egyet-kettőt. Én átmentem erre az oldalra s még egy darabig figyeltem őket. Mikor fölértek a sziget felső vége irányában, abbahagyták a lövöldözést, átcsaptak a Misszuri oldalára és hazamentek a városba.
Most már tudtam, hogy rendben van a dolgom. Engem ugyan már nem fognak tovább keresni. Kihordtam a cókmókomat a csónakomból és üde kis tanyát csináltam magamnak a sűrűben. Az ágytakaróimból valami sátorfélét csináltam és alája raktam a holmimat, hogy az eső hozzá ne férjen. Fogtam halat s fölnyiszáltam a fűrészemmel és napnyugta felé tüzet raktam és megvacsoráztam. Azután kiraktam egy pár horgot, hogy legyen reggelire is halam.