Péntek délután van. A háremben feltűnő sürgés-forgás észlelhető; az eunuchok kicicomázott arccal és felsarkantyuzva, a nélkülözhetetlen lovaglóostort suhintva, állnak a hárem udvarán s csak a jelt várják, hogy lóra ülhessenek. Hosszas toilette előkészületek után, a fiatalabb Hanim-ok (nők) is egyenként megjelennek, s csak a Böjük-Hanim-ot (háziasszony) várják még, hogy a szokott pénteki sétára a készen álló kocsikba szálljanak. Végre megjelen az urnő, egy tisztességes sereg nő és leány kiséretében; az utóbbiak közül azonban, csak a legközelebb állók vehetnek részt a sétakocsizásban. Az első, legdiszesebben felszerelt kocsiba száll az urnő, egy-két ifjabb osztály sorsosával s néha egy idősb társalkodónővel, vagy komornával. A második és harmadik kocsit rendesen a fiatalabb Hanim-ok foglalják el, míg a pajzánul tréfálódzó Khalaikok az utólsó kocsikba ülnek. Az előkelő háremek e kocsisorozata, lassan vonul az utcákon keresztül, a háremagaszi (eunuch-főnök) kötelezett felügyelete alatt, ki láthatólag azon mesterkél, hogy a keresztyén seladont kellő távolságban tartsa, mig az igazhivő szépségkedvelők részéről előforduló tréfáknak, jeleknek és integetéseknek jóval szabadabb tért enged. E jelek és tréfák csak ritkán szólnak a fiatal Hanimoknak, de többnyire a vidám Khalaik seregnek, melynek alig van elegendő keze, hogy a kocsikban készen tartott tarka kendőkkel és szalagokkal az ugynevezett, szinnyelvet kellőleg fenntartsa.
A Szejr felé tartanak, melyekben Konstantinápoly környéke oly végtelen gazdag. A divat változékony törvényei szerint mindennapra más Szejrjéri (sétahely) jön sorra. Hétfőn rendesen Modaburunba mennek (a divat foka), kedden Kadiköjbe, szerdára és csütörtökre Kaulidsia van napirenden, pénteken pedig az előkelő divatvilág vagy Kiagadkhanében, vagy Kandiliben találkozik. A kitűzött helyre megérkezve a társaság elhagyja a kocsikat, a Khalaikok szőnyegeket borítanak a zöld pázsitra, mindenki letelepedik, és egy pillanat alatt a szemlélő színgazdag, festői csoportozatot lát maga előtt, amely a legsajátságosabb helyzetekben egybeolvadva a legvonzóbb képet nyújtja.
Mi, európaiak, sétálni járunk, a keletiek, úgymond, sétálni ülnek, mert a hölgyek ott, a szőnyegeken órákig képesek csaknem mozdulatlanul maradni, a természet pompájában gyönyörködve, vagy – amint már említettük – tarka zsebkendők és az ujjal való beszéd segítségével, a körülöttük hemzsegő fiatal világgal fenntartva a kapcsolatot. Az idősebbek többnyire arccal a kör belseje felé fordulva ülnek, és pipájukat élvezik, mely fekete rabszolganők által szolgáltatik át. Szükség esetében ezek kiterjesztett köpenyeikkel olyan védfal-félét képezhetnek úrnőik körül. Bár a kor még oly mély ráncok és barázdák által eltörölte az egykori szépség legutolsó nyomát is, a jó anyóka mégis attól fél, hogy vélt bájai által bűnös vonzerőt találna gyakorolni. Az öregek mindenütt prűdebbek a fiataloknál, és valóban hálásak lehetnek a vallás szigorú elfátyolozási törvénye iránt, minthogy általa sok keserű kiábrándulástól óvhatják meg magukat. A fiatalabb nők csoportjában szinte soha nem találhatók nyilvánosan pipázók. Többnyire élénk társalgásba merülnek, és aki a keleti mimika titkaiba nincsen beavatva, alig fogja sejteni, hogy a fátyol elrendezése a szemszegletek körül, két-három vagy négy ujjal, avagy a csúcs képzése, amely a könnyű selyemköpeny elülső részét összetartja, mind megannyi jel, melynek megvan a maga mély jelentősége. Ama bey vagy efendi, ki látszólagos közönnyel sétálgat a távolban, igen jól tudja értelmezni e jeleket, és megfelelő mimikával válaszol.
Valamint a rózsának a virulást nem lehet megtiltani, úgy hiába tiltanák meg a nőknek az arckifejezést. A Konstantinápoly és más török városok környékén fekvő, nagyszerű kilátást engedő sétahelyek a szép évszak délutáni óráiban szerelemgazdag romantikának színhelyei, amelyre a természet elragadó szépsége hangulatteljes bájával bátorítólag hat.
Mint Törökországban a Szejrjéri, úgy Perzsiában a lovaglóséta a divat. Itt a szórakozás áhítattal egyesül. A várostól nem messze fekvő szentek sírjaihoz megy az ember, amelyekben Perzsia kiválóan bővelkedik, és amelyek árnyas kertek közepén állva különösen alkalmasak a szerelmes párok találkozójára. Teherán elegáns világa Sah Abdul Azim sírjával büszkélkedhet, Iszfahán pedig a nagy, árnyas temetőjével. A halottak kultusza és a szerelem játéka igen ellentétes dolgoknak tűnnek számunkra, azonban Perzsiában a halottak nyughelyei változatlanul örvendenek az élők szeretetének. Ennélfogva Siráz, Kum, Nisabur és Herát sétahelyei is mind egy rég elhunyt szent sírjának közvetlen szomszédságában találhatók. Csak Közép-Ázsiában találhatunk Csihar Bag-okat, azaz nyilvános kerteket folyó vízzel vagy állóvizes medencékkel, amelyekből aztán a nők ki vannak zárva.
Látod-e amott azt a csoportot, tisztelt olvasóm, amely Irán újkori fővárosából Sah Abdul Azim kapuján keresztül a hasonnevű szenthez zarándokol? Ha a kengyelvasban a pici papucsok nem lennének láthatók, és az arcot fedő fátyol szűk rostélyain keresztül a nagy szemek tüze nem villámokat szórna, valóban csak esetlen kék vászonzsákoknak néznéd az ékesen felcifrázott lovakon ülő társaságot. És tényleg, azok valóban kék vászonzsákok – de e vászon alatt Irán kacér, életvidám leányai rejlenek, akik, parthiai őseikhez méltó ivadékok lévén, igen ügyesen ülik meg a lovat. Egyszerre sebes vágtában közeledik egy lovas; a villám gyorsaságával illan el az elfátyolozott szépek mellett, de a villám gyújtott, mert a találkozás rövid pillanatában szavak cserélődtek. Rövid vártatva ismét porfelleg tűnik fel a távolban, ismét közeledik egy lovas – ez ugyanaz, aki korábban –, és újra néhány szót váltanak. Ez többször ismétlődik, míg végül az ügyes seladon csatlakozik a szépek kíséretéhez, és valamely nehézkesebb, szélesebb kék zsák mellett, egy néni vagy komorna oldalánál beszélgetésbe kezd. A megszólított szépség a menet élén folytatja útját, de látszólag mindent hall és lát, mert időnként egy-egy megjegyzést kiált hátrafelé, amely gyakran általános derültséget idéz elő.
Így udvarolnak Perzsiában a sétalovaglás alatt, és egy időben hódolnak a szentnek és a szerelem istenének. Irán pajkos leányai annak idején bizonyára távolról sem sejtették, hogy a szerény kis szamáron mögöttük ügető dervis megleste őket, hogy később az európai keresztény világnak elárulja titkaikat és eljárásaikat. Ismeretlenül és észrevétlenül gyakran szemtanúja voltam az ilyen jeleneteknek, amelyek mindannyiszor teljes érdeklődésemet felkeltették. Létezhet-e vonzóbb és érdekesebb látvány, mint amikor az embert a különböző éghajlatok alatt és országokban, minden tettében, örömében és bánatában, ifjúkori játékaiban és idősebb korának komoly céljaiban figyelemmel kísérhetjük?
A Szejr felé tartanak, melyekben Konstantinápoly környéke oly végtelen gazdag. A divat változékony törvényei szerint mindennapra más Szejrjéri (sétahely) jön sorra. Hétfőn rendesen Modaburunba mennek (a divat foka), kedden Kadiköjbe, szerdára és csütörtökre Kaulidsia van napirenden, pénteken pedig az előkelő divatvilág vagy Kiagadkhanében, vagy Kandiliben találkozik. A kitűzött helyre megérkezve a társaság elhagyja a kocsikat, a Khalaikok szőnyegeket borítanak a zöld pázsitra, mindenki letelepedik, és egy pillanat alatt a szemlélő színgazdag, festői csoportozatot lát maga előtt, amely a legsajátságosabb helyzetekben egybeolvadva a legvonzóbb képet nyújtja.
Mi, európaiak, sétálni járunk, a keletiek, úgymond, sétálni ülnek, mert a hölgyek ott, a szőnyegeken órákig képesek csaknem mozdulatlanul maradni, a természet pompájában gyönyörködve, vagy – amint már említettük – tarka zsebkendők és az ujjal való beszéd segítségével, a körülöttük hemzsegő fiatal világgal fenntartva a kapcsolatot. Az idősebbek többnyire arccal a kör belseje felé fordulva ülnek, és pipájukat élvezik, mely fekete rabszolganők által szolgáltatik át. Szükség esetében ezek kiterjesztett köpenyeikkel olyan védfal-félét képezhetnek úrnőik körül. Bár a kor még oly mély ráncok és barázdák által eltörölte az egykori szépség legutolsó nyomát is, a jó anyóka mégis attól fél, hogy vélt bájai által bűnös vonzerőt találna gyakorolni. Az öregek mindenütt prűdebbek a fiataloknál, és valóban hálásak lehetnek a vallás szigorú elfátyolozási törvénye iránt, minthogy általa sok keserű kiábrándulástól óvhatják meg magukat. A fiatalabb nők csoportjában szinte soha nem találhatók nyilvánosan pipázók. Többnyire élénk társalgásba merülnek, és aki a keleti mimika titkaiba nincsen beavatva, alig fogja sejteni, hogy a fátyol elrendezése a szemszegletek körül, két-három vagy négy ujjal, avagy a csúcs képzése, amely a könnyű selyemköpeny elülső részét összetartja, mind megannyi jel, melynek megvan a maga mély jelentősége. Ama bey vagy efendi, ki látszólagos közönnyel sétálgat a távolban, igen jól tudja értelmezni e jeleket, és megfelelő mimikával válaszol.
Valamint a rózsának a virulást nem lehet megtiltani, úgy hiába tiltanák meg a nőknek az arckifejezést. A Konstantinápoly és más török városok környékén fekvő, nagyszerű kilátást engedő sétahelyek a szép évszak délutáni óráiban szerelemgazdag romantikának színhelyei, amelyre a természet elragadó szépsége hangulatteljes bájával bátorítólag hat.
Mint Törökországban a Szejrjéri, úgy Perzsiában a lovaglóséta a divat. Itt a szórakozás áhítattal egyesül. A várostól nem messze fekvő szentek sírjaihoz megy az ember, amelyekben Perzsia kiválóan bővelkedik, és amelyek árnyas kertek közepén állva különösen alkalmasak a szerelmes párok találkozójára. Teherán elegáns világa Sah Abdul Azim sírjával büszkélkedhet, Iszfahán pedig a nagy, árnyas temetőjével. A halottak kultusza és a szerelem játéka igen ellentétes dolgoknak tűnnek számunkra, azonban Perzsiában a halottak nyughelyei változatlanul örvendenek az élők szeretetének. Ennélfogva Siráz, Kum, Nisabur és Herát sétahelyei is mind egy rég elhunyt szent sírjának közvetlen szomszédságában találhatók. Csak Közép-Ázsiában találhatunk Csihar Bag-okat, azaz nyilvános kerteket folyó vízzel vagy állóvizes medencékkel, amelyekből aztán a nők ki vannak zárva.
Látod-e amott azt a csoportot, tisztelt olvasóm, amely Irán újkori fővárosából Sah Abdul Azim kapuján keresztül a hasonnevű szenthez zarándokol? Ha a kengyelvasban a pici papucsok nem lennének láthatók, és az arcot fedő fátyol szűk rostélyain keresztül a nagy szemek tüze nem villámokat szórna, valóban csak esetlen kék vászonzsákoknak néznéd az ékesen felcifrázott lovakon ülő társaságot. És tényleg, azok valóban kék vászonzsákok – de e vászon alatt Irán kacér, életvidám leányai rejlenek, akik, parthiai őseikhez méltó ivadékok lévén, igen ügyesen ülik meg a lovat. Egyszerre sebes vágtában közeledik egy lovas; a villám gyorsaságával illan el az elfátyolozott szépek mellett, de a villám gyújtott, mert a találkozás rövid pillanatában szavak cserélődtek. Rövid vártatva ismét porfelleg tűnik fel a távolban, ismét közeledik egy lovas – ez ugyanaz, aki korábban –, és újra néhány szót váltanak. Ez többször ismétlődik, míg végül az ügyes seladon csatlakozik a szépek kíséretéhez, és valamely nehézkesebb, szélesebb kék zsák mellett, egy néni vagy komorna oldalánál beszélgetésbe kezd. A megszólított szépség a menet élén folytatja útját, de látszólag mindent hall és lát, mert időnként egy-egy megjegyzést kiált hátrafelé, amely gyakran általános derültséget idéz elő.
Így udvarolnak Perzsiában a sétalovaglás alatt, és egy időben hódolnak a szentnek és a szerelem istenének. Irán pajkos leányai annak idején bizonyára távolról sem sejtették, hogy a szerény kis szamáron mögöttük ügető dervis megleste őket, hogy később az európai keresztény világnak elárulja titkaikat és eljárásaikat. Ismeretlenül és észrevétlenül gyakran szemtanúja voltam az ilyen jeleneteknek, amelyek mindannyiszor teljes érdeklődésemet felkeltették. Létezhet-e vonzóbb és érdekesebb látvány, mint amikor az embert a különböző éghajlatok alatt és országokban, minden tettében, örömében és bánatában, ifjúkori játékaiban és idősebb korának komoly céljaiban figyelemmel kísérhetjük?