Ily körülmények közt szállásolta be magát az idegen Ipingben s április végéig elég nyugodalmasan meg is fért a "Postakocsiban", bár mrs Hall néha sarkára állt s a "házi rend" érdekében néhányszor összetüzött vele. De ezek a csetepaték muló természetüek voltak, mert az idegen mindig - fizetett s ezzel mindent rendbe hozott.
Hall nem szerette a furcsa vendéget s ha csak tehette, mindig bujtogatta a feleségét, hogy adjon tul rajta.
- Várjuk meg a nyarat, - felelte mrs Hall bölcsen; - majd ha kezdenek a zöldbe csődülni a városból. Akkor majd meglátjuk. Lehet, hogy kissé terhünkre van és furcsa ember is: de pontosan fizet... aki pedig pontosan fizet, azt meg kell becsülni.
Az idegen nem járt templomba s nem igen tett különbséget hétköznap és ünnepnap közt. Nagyon szorgalmasan dolgozott mindig - ahogy mrs Hall mondani szokta. Némely napon már kora hajnalban fölkelt és bezárkózott az ebédlőbe. Máskor meg későn kelt, elherdálta az egész délelőttöt, pipázgatott, szundikált a karosszékben a kandalló előtt.
Nem érintkezett senkivel, mintha nem is törődött volna az egész világgal. Csak a természetét volt nehéz megszokni; legtöbbször oly ingerlékeny és mogorva volt, hogy egy szó is kihozta a sodrából; ilyenkor káromkodott, a fogait csikorgatta, toporzékolt, sőt néha tört, zúzott is mindent, ami keze ügyébe került. Rendes szokása volt, hogy félhangosan beszélgetett magával; - de mrs Hall akárhogy figyelt, sohse tudott megérteni semmit a beszédjéből, amelynek se füle, se farka nem volt.
Napközben ritkán ment ki a házból, de alkonyat felé néha elindult sétálni, tetőtől talpig beburkolva, bekötözve, akár szép idő volt, akár nem, ugy, hogy soha senki se látott az arcából egy krajcárnyit se. Rendesen a legelhagyottabb helyeken sétálgatott, fás, árnyékos, homályos helyeken s néha valósággal megrémitette az arra járókat, amint hirtelen elébük toppant, fején a mélyen arcába huzott briganti-kalap, szemén a két nagy, sötétkék, csillogó pápaszem... s egy este Teddy Henfrey, amint félrészegen ballagott haza, valósággal kijózanodott, midőn meglátta az idegent, aki födetlen fejjel - s micsoda halálfej volt! - toppant elébe, épen mikor a hold kibukott a felhők mögül és rásütött össze-vissza kötözött koponyájára. A gyerekek, ha meglátták őt este az utcán, bizonyosan bikával álmodtak azon az éjszakán; - s aligha lehetett volna eldönteni, hogy gyerekek félnek-e tőle jobban, vagy ő kerüli a gyerekeket állhatatosabban.
Természetes, hogy ez a furcsa külsejü és még furcsább viselkedésü idegen szóbeszéd tárgya volt Ipingben. De a vélemények nagyon megoszlottak a foglalkozása felől. Mrs Hall rendesen a védelmére kelt; ha megkérdezték, elmondta, hogy az idegen "ki-sér-le-te-ző föl-ta-lá-ló" s minden egyes szótagot keményen hangsulyozott. Ha aztán megkérdezték, hogy mi hát voltaképen az a "kisérletező föltaláló": méltóságteljesen felelte, hogy ezt minden "müvelt embernek" tudnia kell s aztán megmagyarázta, hogy "a föltaláló az, aki valamit föltalál"...
- A vendégemet valami baleset érte, - szokta volt hozzá tenni, - ami elcsufitotta arcát és kezeit; s mivel rösteli ezt a dolgot, nem is akar nyilvánosan mutatkozni.
Voltak azonban, akiknek egész más véleményük volt az idegenről; többek közt az, hogy ez a furcsa ember veszedelmes gonosztevő, aki bizonyára azért kötözgeti igy össze-vissza a fejét és az arcát, hogy a rendőrség rá ne ismerjen.
Ezt a véleményt először is mr Teddy Henfrey bocsátotta világgá; - de, fájdalom! az egész környéken senki se tudott valami nevezetes bünesetről, melyet február hónapban követtek el.
Mr Gould, aki segédtanitó volt a községi iskolában, azt vélte, hogy az idegen veszedelmes anarchista, aki álöltözetben bujkál, hogy annál biztosabban gyárthassa a robbanó szereket. Hogy pedig ezt a gyanuját be is igazolhassa, a derék segédtanitó "valóságos detektivmunkát" végzett s a saját szavai szerint "folyton leste, kémlelte az anarchistát". Ez a "kémlelés" azonban csak annyi volt, hogy ha találkozott az idegennel, merően farkas-szemet nézett vele, vagy pedig kérdezősködött felőle olyanoktól, akik semmit se tudtak róla.
Sok hivője volt mr Fearensidenek is, akik részint elfogadták, részint módositották a "tarka ló theóriáját": - és Silas Durgan például azt hajtogatta, hogy az idegen rövid napon milliomos lehetne, - ha mutogatná magát; s mivel járatos volt a bibliában is, ahhoz az inashoz hasonlitotta az idegent, akinek a király - egy tálentomot adott.
Mások azonban egyszerüen ráfogták az idegenre, hogy bolond. Ennek a föltevésnek meg volt az az előnye, hogy minden más föltevés és találgatást kizárt. De bizonyos, hogy akár igy, akár ugy, mindnyájan ártalmatlan, bogaras embernek tartották az idegent, akitől nincs mit félni.
Mind amellett senki sem szerette őt. Ingerlékeny, ideges természete, amit a városi ember érthetőnek talál azoknál, akik sok szellemi munkát végeztek, nagyon szokatlan volt a nyugodt és higgadt parasztok előtt. Heves taglejtései, mozgó, szakadozott beszélgetése önmagával, makacs kerülése az embereknek, estéli sétái a sötét, árnyas helyeken, majdnem örökké lefüggönyözött ablakai, bezárt szobája, a titokteljes idegenszerüség, mely környezte: mind oly dolgok voltak, amelyek nem igen tetszettek a nyilt szivü és nyilt beszédü parasztoknak.
Ezért, ha megpillantották az idegent, már messziről kitértek előle, egyes jó kedvü suhancok pedig föltürték gallérjukat, szemükre huzták kalapjukat s utána sompolyogva utánozták, gunyolták őt, nagy gaudiumára a gyerekeknek és az asszonynépségnek. El is nevezték - "pápaszemes kigyónak" - és miss Satcheh azon a hangversenyen, amit az iskolás fiuk fölruházására adtak, egy csinos alkalmi dalt is énekelt róla, amelynek ismétlődő végsora a "pápaszemes kigyóról" szólt. Ettől fogva, ha az idegen alkonyatkor sétálni ment, gyakran megesett, hogy a bátrabb és vásottabb gyerekek messziről utána kiabáltak.
- Pápaszemes kigyó!... Pápaszemes kigyó!
Mr Cuss, a felcser, majd meghalt a kiváncsiságtól. A "bekötözött fejü" már csak azért is érdekelte, mert, mint orvos, ő is konyitott valamit a sebészethez; aztán meg, ő lévén a kis falu patikáriusa is, irigykedett az idegenre, akinek, mrs Hall állitása szerint, sokkal több üvegje és "patikaszere" volt, mint amennyit "mr Cuss valaha látott!" Egész áprilisban és májusban leste az alkalmat, hogy valami módon szóba állhasson az idegennel, de hiába. Végre, ugy pünkösd táján megjött a kellő alkalom; - a faluban gyüjtést inditottak valami lelencházra és mr Cuss elment az aláirási ivvel a "Postakocsiba."
Ámde ott nagy megütközéssel hallotta, hogy mr Hall még a nevét se tudja az idegennek.
- Megmondta ugyan a nevét, - magyarázta mrs Hall, de hazudott, mert az idegen nem mondta meg a nevét; - hanem én bizony nem igen figyeltem oda s aztán meg el is felejtettem azóta.
Mrs Cuss furcsán csóválta a fejét, fölment a lépcsőkön, kopogtatott az idegen ajtaján és benyitott... Belülről nagyon is hallható káromkodás felelt a kopogtatásra.
- Bocsássa meg a tolakodást, - kezdte mr Cuss... de aztán becsukódott az ajtó s mrs Hall, aki fölsompolygott a felcser után, nem hallott többet a beszélgetésből.
Körülbelül tiz percig hallgatózott s hallotta is a csöndes párbeszédet, de nem érthette meg... ekkor azonban mr Cuss hangosan fölkiáltott odabent, az idegen gunyosan fölkacagott, hallani lehetett, amint a szék odább tolódik, aztán gyors léptek közeledtek, az ajtó kicsapódott s mr Cuss megjelent a küszöbön... Az arca halálsápadt, a szemei révedezve forogtak... Meg se látta a hallgatózó mrs Hallt, csak elrohant mellette, le a lépcsőkön, ki az utcára, mintha kergetnék... Még a kalapját se tette föl... Mrs Hall meghökkenve állt egy helyben, ismét hallotta, hogy az idegen fölkacag a szobában, majd hirtelen becsapja az ajtót... Aztán csöndes lett minden.
Hall nem szerette a furcsa vendéget s ha csak tehette, mindig bujtogatta a feleségét, hogy adjon tul rajta.
- Várjuk meg a nyarat, - felelte mrs Hall bölcsen; - majd ha kezdenek a zöldbe csődülni a városból. Akkor majd meglátjuk. Lehet, hogy kissé terhünkre van és furcsa ember is: de pontosan fizet... aki pedig pontosan fizet, azt meg kell becsülni.
Az idegen nem járt templomba s nem igen tett különbséget hétköznap és ünnepnap közt. Nagyon szorgalmasan dolgozott mindig - ahogy mrs Hall mondani szokta. Némely napon már kora hajnalban fölkelt és bezárkózott az ebédlőbe. Máskor meg későn kelt, elherdálta az egész délelőttöt, pipázgatott, szundikált a karosszékben a kandalló előtt.
Nem érintkezett senkivel, mintha nem is törődött volna az egész világgal. Csak a természetét volt nehéz megszokni; legtöbbször oly ingerlékeny és mogorva volt, hogy egy szó is kihozta a sodrából; ilyenkor káromkodott, a fogait csikorgatta, toporzékolt, sőt néha tört, zúzott is mindent, ami keze ügyébe került. Rendes szokása volt, hogy félhangosan beszélgetett magával; - de mrs Hall akárhogy figyelt, sohse tudott megérteni semmit a beszédjéből, amelynek se füle, se farka nem volt.
Napközben ritkán ment ki a házból, de alkonyat felé néha elindult sétálni, tetőtől talpig beburkolva, bekötözve, akár szép idő volt, akár nem, ugy, hogy soha senki se látott az arcából egy krajcárnyit se. Rendesen a legelhagyottabb helyeken sétálgatott, fás, árnyékos, homályos helyeken s néha valósággal megrémitette az arra járókat, amint hirtelen elébük toppant, fején a mélyen arcába huzott briganti-kalap, szemén a két nagy, sötétkék, csillogó pápaszem... s egy este Teddy Henfrey, amint félrészegen ballagott haza, valósággal kijózanodott, midőn meglátta az idegent, aki födetlen fejjel - s micsoda halálfej volt! - toppant elébe, épen mikor a hold kibukott a felhők mögül és rásütött össze-vissza kötözött koponyájára. A gyerekek, ha meglátták őt este az utcán, bizonyosan bikával álmodtak azon az éjszakán; - s aligha lehetett volna eldönteni, hogy gyerekek félnek-e tőle jobban, vagy ő kerüli a gyerekeket állhatatosabban.
Természetes, hogy ez a furcsa külsejü és még furcsább viselkedésü idegen szóbeszéd tárgya volt Ipingben. De a vélemények nagyon megoszlottak a foglalkozása felől. Mrs Hall rendesen a védelmére kelt; ha megkérdezték, elmondta, hogy az idegen "ki-sér-le-te-ző föl-ta-lá-ló" s minden egyes szótagot keményen hangsulyozott. Ha aztán megkérdezték, hogy mi hát voltaképen az a "kisérletező föltaláló": méltóságteljesen felelte, hogy ezt minden "müvelt embernek" tudnia kell s aztán megmagyarázta, hogy "a föltaláló az, aki valamit föltalál"...
- A vendégemet valami baleset érte, - szokta volt hozzá tenni, - ami elcsufitotta arcát és kezeit; s mivel rösteli ezt a dolgot, nem is akar nyilvánosan mutatkozni.
Voltak azonban, akiknek egész más véleményük volt az idegenről; többek közt az, hogy ez a furcsa ember veszedelmes gonosztevő, aki bizonyára azért kötözgeti igy össze-vissza a fejét és az arcát, hogy a rendőrség rá ne ismerjen.
Ezt a véleményt először is mr Teddy Henfrey bocsátotta világgá; - de, fájdalom! az egész környéken senki se tudott valami nevezetes bünesetről, melyet február hónapban követtek el.
Mr Gould, aki segédtanitó volt a községi iskolában, azt vélte, hogy az idegen veszedelmes anarchista, aki álöltözetben bujkál, hogy annál biztosabban gyárthassa a robbanó szereket. Hogy pedig ezt a gyanuját be is igazolhassa, a derék segédtanitó "valóságos detektivmunkát" végzett s a saját szavai szerint "folyton leste, kémlelte az anarchistát". Ez a "kémlelés" azonban csak annyi volt, hogy ha találkozott az idegennel, merően farkas-szemet nézett vele, vagy pedig kérdezősködött felőle olyanoktól, akik semmit se tudtak róla.
Sok hivője volt mr Fearensidenek is, akik részint elfogadták, részint módositották a "tarka ló theóriáját": - és Silas Durgan például azt hajtogatta, hogy az idegen rövid napon milliomos lehetne, - ha mutogatná magát; s mivel járatos volt a bibliában is, ahhoz az inashoz hasonlitotta az idegent, akinek a király - egy tálentomot adott.
Mások azonban egyszerüen ráfogták az idegenre, hogy bolond. Ennek a föltevésnek meg volt az az előnye, hogy minden más föltevés és találgatást kizárt. De bizonyos, hogy akár igy, akár ugy, mindnyájan ártalmatlan, bogaras embernek tartották az idegent, akitől nincs mit félni.
Mind amellett senki sem szerette őt. Ingerlékeny, ideges természete, amit a városi ember érthetőnek talál azoknál, akik sok szellemi munkát végeztek, nagyon szokatlan volt a nyugodt és higgadt parasztok előtt. Heves taglejtései, mozgó, szakadozott beszélgetése önmagával, makacs kerülése az embereknek, estéli sétái a sötét, árnyas helyeken, majdnem örökké lefüggönyözött ablakai, bezárt szobája, a titokteljes idegenszerüség, mely környezte: mind oly dolgok voltak, amelyek nem igen tetszettek a nyilt szivü és nyilt beszédü parasztoknak.
Ezért, ha megpillantották az idegent, már messziről kitértek előle, egyes jó kedvü suhancok pedig föltürték gallérjukat, szemükre huzták kalapjukat s utána sompolyogva utánozták, gunyolták őt, nagy gaudiumára a gyerekeknek és az asszonynépségnek. El is nevezték - "pápaszemes kigyónak" - és miss Satcheh azon a hangversenyen, amit az iskolás fiuk fölruházására adtak, egy csinos alkalmi dalt is énekelt róla, amelynek ismétlődő végsora a "pápaszemes kigyóról" szólt. Ettől fogva, ha az idegen alkonyatkor sétálni ment, gyakran megesett, hogy a bátrabb és vásottabb gyerekek messziről utána kiabáltak.
- Pápaszemes kigyó!... Pápaszemes kigyó!
Mr Cuss, a felcser, majd meghalt a kiváncsiságtól. A "bekötözött fejü" már csak azért is érdekelte, mert, mint orvos, ő is konyitott valamit a sebészethez; aztán meg, ő lévén a kis falu patikáriusa is, irigykedett az idegenre, akinek, mrs Hall állitása szerint, sokkal több üvegje és "patikaszere" volt, mint amennyit "mr Cuss valaha látott!" Egész áprilisban és májusban leste az alkalmat, hogy valami módon szóba állhasson az idegennel, de hiába. Végre, ugy pünkösd táján megjött a kellő alkalom; - a faluban gyüjtést inditottak valami lelencházra és mr Cuss elment az aláirási ivvel a "Postakocsiba."
Ámde ott nagy megütközéssel hallotta, hogy mr Hall még a nevét se tudja az idegennek.
- Megmondta ugyan a nevét, - magyarázta mrs Hall, de hazudott, mert az idegen nem mondta meg a nevét; - hanem én bizony nem igen figyeltem oda s aztán meg el is felejtettem azóta.
Mrs Cuss furcsán csóválta a fejét, fölment a lépcsőkön, kopogtatott az idegen ajtaján és benyitott... Belülről nagyon is hallható káromkodás felelt a kopogtatásra.
- Bocsássa meg a tolakodást, - kezdte mr Cuss... de aztán becsukódott az ajtó s mrs Hall, aki fölsompolygott a felcser után, nem hallott többet a beszélgetésből.
Körülbelül tiz percig hallgatózott s hallotta is a csöndes párbeszédet, de nem érthette meg... ekkor azonban mr Cuss hangosan fölkiáltott odabent, az idegen gunyosan fölkacagott, hallani lehetett, amint a szék odább tolódik, aztán gyors léptek közeledtek, az ajtó kicsapódott s mr Cuss megjelent a küszöbön... Az arca halálsápadt, a szemei révedezve forogtak... Meg se látta a hallgatózó mrs Hallt, csak elrohant mellette, le a lépcsőkön, ki az utcára, mintha kergetnék... Még a kalapját se tette föl... Mrs Hall meghökkenve állt egy helyben, ismét hallotta, hogy az idegen fölkacag a szobában, majd hirtelen becsapja az ajtót... Aztán csöndes lett minden.